V./ 8.fejezet: Végzet

8. Végzet

Nympha elszántan menetelt régi szerelme lakosztályához Livly bőrében. Jól ismerte a palotát, hiszen itt nőtt fel és a déli szárny volt az ő lakrésze. A királyi gyermekek mindig is ott laktak.

Jerome-nak volt képe az ő szobájába költözni, és ez még egy rossz pont volt a hibái listáján.

A férfi újságot olvasott az ablaknál, amikor a lány belépett. Jerome arca felderült.

– Kedvesem!

Livly elmosolyodott és közelebb lépett hozzá. Lehajolt Jeromehoz és szájon csókolta. Lassan az ölébe ereszkedett és átölelte. Egyre hevesebben és hevesebben körözött a szájában, mire Jerome átkarolta, és átadta magát a lánynak. Livly közben kutatva tapogatta a férfi testét. A vállától egészen a nadrágja övéig, s közben a reakcióit figyelte. A férfi nagyokat nyögött. Őrülten kívánta a lányt. Livly kutató keze lassan a férfi arcára vándorolt. Kezébe vette a fülcimpáját, és párszor megmorzsolgatta az ujjai között. Ezután az ajkát is rátapasztotta a férfi füle tövére, s közben a hajába túrt. Jerome ekkor ragadta meg a kezét. Nem volt durva, de azért határozottan tette.

Livly arca kissé eltávolodott tőle és a szemébe nézett.

– Mi a baj? – kérdezte pajkos félmosollyal.

– Még nem mondtam, hogy nem szeretem, ha a hajamhoz érnek. Semmi gond. Bármi máshoz hozzáérhetsz – kacsintott Jerome.

– Igazán? – Livly érdeklődőn oldalra billentette a fejét. – Miért nem érhetek a hajadhoz?

Jerome ajka megrándult.

– Kiskorom óta érzékeny a fejbőröm. Egyszerűen nem szeretem.

– Világos.

Livly a férfi hajára pillantott, és ott kutatott a szemével. A szemébe lógó, két ősz hajszálnál semmi többet nem látott. Mindent vagy semmit alapon nyúlt a férfi homloka felé.

– Nem zavarnak téged ezek? – mutatott az ősz szálakra.

– Ha kitépném, jobb lenne? Így legalább bölcsebbnek tűnök.

Livly megengedett magának egy gúnyos vigyort. Megrázta a fejét.

– Bár az lennél! – mondta.

Jerome kérdőn felvonta szemöldökét, és annyira meglepődött, hogy elfelejtett ellenkezni, amikor Livly felállt az öléből. A lány az ablakhoz sétált és nekidőlt a párkánynak.

– Ideje tiszta vizet öntenünk a pohárba. Tudom, hogy mit akarsz tőlem. Tudom, miért csábítottál ide, és, hogy ezt – mutatott a fülében lévő ékszerre – te küldted nekem. Érdekelne, honnan tudtad, hogy egy egyszerű belforali lánynak pont az a leghőbb vágya, hogy a te kastélyodban dolgozhasson?

Jerome arca megnyúlt. Abszolút nem számított Livlytől ilyesmire. Lassan felkelt a fotelből, és eltüntette az tekintetéről a hitetlenséget.

– Mégis honnan veszed ezt? Miből gondolod, hogy….? Csak téged akarlak, semmi mást.

– Nem ismertél engem, mielőtt idejöttem, Jerome! – Livly rettenthetetlennek érezte magát Nymphával a fejében. – Mondj el nekem mindent arról, miféle varázserő birtokában vagy!

Jerome arckifejezése megváltozott. Már nem tűnt értetlennek, sem hitetlennek. Felszegett állal meredt Livlyre, és tekintetéről sütött, hogy hajlandó felvenni a kesztyűt.

– Rendben. Legyen, ahogy akarod! Várni akartam még ezzel, amíg kellőképpen ki nem ismerlek, de ha azt szeretnéd, akkor kicsit előbb teljesítem be a tervemet. Máris hívom Eliast, és a segítségével megtudod, hogy miért is vagy itt.

– Azt nem hiszem – Livly a fejét csóválta. – Hogy egy ismerősöm szavaival éljek: nem egészen fél órával ezelőtt a barátod eltávozott az élők sorából.

Jerome szeme kikerekedett. Ezúttal képtelen volt palástolni a döbbenetét.

– Tessék?

– Így igaz. A társad, aki hatalommal ruházott fel, halott. Már semmi sincs a kezedben, amivel sakkban tarthatod Nymphát!

Jerome teste megmerevedett a név hallatán. Dühösen szelte át a köztük lévő távolságot, és a lány torka felé nyúlt, de nem ragadta meg, mert a keze megremegett.

– Te kevés vagy ahhoz, hogy kifogj rajtam! Mindig mindent kézben tartok, szépségem, és ezen te sem változtathatsz!

– Ó, dehogynem!

Livly sebesen belekapaszkodott a férfi hajába, mire az elkapta a csuklóját és kicsavarta a kezét. A férfi erősen szorította a lányt, hogy ne mozdulhasson meg. Livly vett egy mély levegőt, és a bőre furcsán, szurkálva bizsergett. Egyszerre olyan érzése támadt, hogy tüsszentenie kell. Roppant kellemetlen volt, de mégsem azt történt, amire számított. Egyik pillanatban Jerome még a levegőt próbálta kinyomni belőle, a másikban pedig már sebesen repült a szomszédos fal felé. Amikor nekicsapódott, egy csontja hangosan megroppant, és több kép csörömpölve zuhant a padlóra. Jerome nagyokat nyögve fordult a hátára, de felkelni nem tudott. Livly ráérősen odasétált hozzá, majd átlépett a testén, és ráült a hasára. Jerome fájdalmasan feljajdult, ezért Livly még mozgott is egy kicsit rajta.

– Na? Most már elmondod, hogy mivel tartod kordában Nymphát?

– Nem! – Jerome megpróbálta lelökni magáról, de a lány szilárdan ült rajta, és meg sem bírta mozdítani.

A férfi abbahagyta a próbálkozást, és Livly szemébe nézett.

– Tisztában voltál a képességeiddel? – kérdezte a lánytól. – Tudtad, hogy újraéledő vagy?

– Nem vagyok az. Ember vagyok, akárcsak te. Nympha átvert téged, és most ő szorít a földhöz, nem én. Ezt tudnod kell, mielőtt meghalsz.

– Hogyan…? Hogyan léptetek kapcsolatba? – fakadt ki utolsó erejével Jerome.

– Ezzel – bökött újra a fülbevalóra a lány. – Te magad adtad a kezébe a menekülési lehetőséget, és még csak rá sem jöttél. Mit is tartasz kézben, kedvesem? Vajon, ha megöllek, az északi szárnyat körülzáró varázs magától megszűnik?

Livly az ajkához érintette az ujját, miközben töprengett. Kihasználva, hogy Jerome most nem állhat ellen, a hajához nyúlt, és nem törődve a férfi zaklatott rángatózásával, kitépte a két ősz hajszálat.

– Sajnálom, de nem tetszett! – mondta unott hangon. – Remélem, nem volt nagyon fontos. Bocs, de nem akartam kockáztatni!

– Te utolsó szajha! – Jerome leköpte Livlyt.

Hangos égzengés rázta meg a palota falait, és az épület megremegett. Livly lecsúszott Jerome-ról, és a férfi így meg tudott mozdulni. A lány felé nyúlt, és megragadta a karját. Erősen felpofozta, mire a lány feje oldalra bicsaklott. Már nem érzett magában földöntúli erőt. Újra gyenge emberlány lett. Jerome a nyakára kulcsolta az ujjait, és vérben forgó szemmel szorongatta. A lány szeme kidülledt, és levegő után kapkodott.

Pillanatokon belül kivágódott az ajtó és fényár töltötte be a szobát. Nympha belépett, és megpillantva a földön zajló küzdelmet, szélsebesen Jerome mellé rohant. Lefejtette a férfi kezeit Livlyről, és felrángatta a földről.

Livly hörögve szívta be a levegőt, miután megszabadították.

Jerome talán belátta, hogy az nincs több esélye, s nem küzdött tovább. Elveszett pillantással nézett régi kedvesére.

– Kérlek! Ne ölj meg! – kétségbeesett hangja reményvesztett volt.

– Hosszú kínzást érdemelnél, amiért bántottál engem annyi éven keresztül. De én nem vagyok olyan kegyetlen, mint te! – mondta a nő hidegen.

A férfi mellkasára tette a jobb kezét. Jerome teste megrándult. A karjától indulva szétnyílt, felhasadt a bőre. Az inak elszakadtak és csontjai hangosan recsegve megrepedtek. Jerome velőtrázó üvöltése betöltötte a szobát. Amikor Nympha halálos támadása elért a koponyájáig, a férfi összeesett, és a földön bomlott tovább. Lassan elenyészett, és a tagjai porrá zúzódva csorogtak be a padló repedései közé.

Livly a földön kuporogva, tátott szájjal, elszörnyedve nézte végig, ahogy Jerome eltűnik, mintha sosem létezett volna. A lány inge elszakadt a nagy tusakodásban, de egész addig észre sem vette.

Nympha odalépett hozzá, és felsegítette.

Egymás szemébe néztek. Livly ámulva meredt a nőre. Nympha hálásan elmosolyodott, és magához ölelte a lányt.

– Köszönöm, Livly!

Hosszú percekig el sem váltak egymástól, és hallgatták a másik akadozó lélegzetvételeit.

Folytatás: január 12.

Ha most kapcsolódtál be, az eddig megjelent fejezetek:  VéletlenAjándékTáncUtazásOptimizmusMeghívásJerome,IgazságKétség, VacsoraSzilánkokVáltozásTámaszBarátokÁlomlányFolyosóLakosztályJövevényRejtekajtóMúzsaTitkokEmlékVendégBűbájCsók, Követ

V./ 8.fejezet: Végzet
Tagged on: