V./6. fejezet: Csók

6. Csók

Egy süppedős, puha ágyban ébredt, de nagyon nehezen jutott ki az álomvilágból. A feje felett egy baldachint pillantott meg. Fehér függöny ereszkedett alá és ölelte körül az ágyat minden oldalról. Livly tudata kitisztult és felült. Amikor a takaró lecsúszott a melléről, akkor jött rá, hogy teljesen meztelen. Elkerekedett a szeme és zaklatottan megtapogatta az összegyűrt ágyneműt. A mellette lévő fekhely már üres volt.

A szíve olyan hevesen dörömbölt, majd’ kiszakította a mellkasát. Idegesen felhúzta a térdét a melléhez. Újra és újra végigjáratta a szemét a feldúlt ágyon. Összerándult, amikor valaki elhúzta mellette a függönyt. Jerome leült mellé és magához vonta.

– Jó reggelt, szépségem! – búgta halkan.

Livly visszanyelte a könnyeit. Igyekezett az emlékei legmélyére ásni, hogy rájöjjön, mi is történt vele az éjjel. Az egész túl zavaros volt számára. Voltak képek, amelyek foszlányokban villantak fel a fejében, de abban a pillanatban képtelen volt összerakni őket.

Hideg kéz markolászta a szívét, amikor arra gondolt, hogy lefeküdt Jerome-mal. Azt sem tudta, mennyit ihatott, hogy ilyen helyzetbe került. Mindenesetre abban biztos lehetett, hogy Jerome rájött a hazugságára a vérzéséről. A férfi ennek ellenére nem tűnt mérgesnek.

– Hozattam neked ruhát – mondta, majd felkelt az ágy széléről.

Elindult a szoba másik végébe a minibár felé. Livly egyre csak bámulta őt, és még mindig nem hitte el, hogy együtt töltötte vele az éjszakát. Eltűnődve nézett utána, és idővel Nymphára terelődtek a gondolatai. Már tudta, hogy Jerome birtokol valamit, amivel sakkban tartja a nőt. Livly rövid úton elhatározta, hogy nem kesereg tovább, mivel úgysem tudja megmásítani a múltat. Inkább összeszedte magát és lemászott az ágyról. Zavarta a meztelensége, de ezt a tényt is megpróbálta kizárni. Jerome mögé sétált, és tenyerét a férfi hátához érintette. A férfi meglepődött, de amikor megfordult, már mosolygott. Átkarolta a lányt és mélyen a szemébe nézett. Livly enyhén megcsókolta, és úgy nézett fel rá, mintha semmi sem létezne rajta kívül. Jerome a fenekére tette a kezét, mire Livly lenyúlt és visszahúzta a derekára.

– Bírjál magaddal! – szólt rá játékosan, majd lefejtette magáról a férfi kezét. – Éhes vagyok. Ma ágyba kérem a reggelit, ha a második reggelen is szabadon kívánhatok.

Jerome ajka hitetlen mosolyra húzódott, de bólintott.

– Persze, hogy kívánhatsz! A tegnap éjszaka után bármit.

A lány egy halvány pillanatra kiesett felvett szerepéből és elkomorult, de szerencsére Jerome ezt már nem vette észre, mert azonnal a köntöséért indult.

– Máris szerzek neked valamit. Maradj itt!

– El sem mozdulok innen – intett neki a lány és pajkosan csücsörített.

Becsukódott az ajtó a férfi után. Livly izgalmában összecsapta a kezét, és abban szent másodpercben kutakodni kezdett a szobában. Kihúzkodta a fiókokat és egymás után feltúrta őket. Bevetődött a gardróbba, és széthúzkodta a vállfákat. Áttapogatta a ruhákat, habár fogalma sem volt arról, hogy mit keres. Letérdelt a földre, és kihúzkodta Jerome cipőit az állvány polcairól. Belenyúlt mindegyikbe, majd visszatette. Felmászott a beépített szekrényekre és végighúzta a kezét a tetején, de ott sem talált semmit.

Eszébe jutott, hogy a férfi talán egy széfbe rejtette azt a valamit, ha már annyira értékes. Kirohant a szobába. Minél hamarabb le akarta tudni a keresést, mielőtt Jerome megérkezik a reggelivel. A falhoz lépett és félrehúzta a képeket, de mindenhol csak a fehér felület nézett vissza rá. Bosszúsan dobbantott és megrohamozta a könyvespolcokat, meg a különböző dísztárgyakat a helyiségben.

Azonban hiába volt minden igyekezete. Semmi különös holmit nem fedezett fel a szobában, ami legalább halvány gyanúra adott volna okot.

Összefonta a karját maga előtt. Csalódottan lehuppant egy fotelba. Ha volt is valami kétes szerkezet vagy varázsgömb, amivel kordában tartotta Nymphát, azt a férfi bárhol elrejthette a palotában.

 

Reggeli után visszatért a szobájába. Egy perccel sem akart tovább a férfival maradni. Nekidőlt a saját lakosztálya ajtajának, és végre szabadjára engedte a könnyeit. Csupán néhány percig engedte meg magának a kétségbeesést. Gyorsan megtörölte nedves arcát és belenyúlt a kis fekete táskába. Az egyik pici zsebben lelt rá a fülbevalóra, ahová előző nap tette. Sebesen a nappali közepére sietett, és a kanapéra dobta a táskát. Ezután gyorsan betette a fülébe az ékszert.

Hogy lehettél ennyire felelőtlen?!

Egy dühös hang dörgött a fejében, és a lány ösztönösen a fülére tapasztotta a kezét. Szédelgett és tántorgott, ezért megkapaszkodott a fotel karfájában, mielőtt összeesik. Inkább leült a kanapéra, mert a szédülés nem maradt abba. Pár percen belül ájultan dőlt el.

 

A szeme vörös és dagadt volt a sok sírástól. Fájt a válla és mindkét karja, hiszen napok óta nem oldozták el a csuklóját. A bőrét véresre dörzsölte a kötél. Még a puszta létezés is terhes volt számára.

Jerome-ot azóta nem látta, hogy a férfi bezárta őt a saját szobájába. A csalódás jobban marta a szívét, mint amennyire a teste sajgott a változatlan testhelyzettől. Elvesztett mindent és mindenkit, csak mert vakon megbízott valakiben, akiben nem kellett volna.

Jerome a szüleit is levette a lábáról műveltségével és udvariasságával. Rövid időn belül nagyon megkedvelték, és egy éven elteltével megengedték, hogy eljegyezze Nymphát. A lány azon töprengett, hogy a férfi vajon mikor változott meg ennyire? Valójában mindig ilyen volt, csak remekül megjátszotta magát? A válasz lényegtelen volt, hiszen a végeredmény számított igazán.

Egyetlen pillanat alatt fordult meg a sorskerék és Nympha szeme nem volt elég gyors, hogy követni tudja.

Napokig csak egy szolgáló járt be hozzá, aki ételt hozott, de egy alkalommal egy idegen arc pillantott be az ajtó résén, mielőtt szélesre tárta. A férfi szerfelett hóbortosnak tűnt, hiszen csupa össze nem illő színű ruhát viselt, de az arcán barátságos mosoly ült. Nympha ennek ellenére már képtelen volt bízni a kedves tekintetben. Ha a szíve választottja elárulta, akkor mit várjon egy idegentől?

– Szervusz, Nympha! – a férfi lazán ledobta magát az ágy szélére. – Elég rendhagyó helyzet ez, úgyhogy hagyjuk is a felesleges udvariaskodást! Mi a véleményed?

Nympha egy lesújtó pillantással válaszolt.

– A nevem Elias. Gondolom, Jerome még nem mesélt rólam. Nyilván nem, különben tudomást szereztél volna a szándékairól. Nem régi barátság a miénk, de annál eredményesebb. Én segítek neki, ő pedig felemel engem egy magasabb szintre. Végre megoldódtak a gondjaim. Már szabad vagyok, és ezt neki köszönhetem. De ne érts félre! Neked is hálás lehetek, hiszen azzal, hogy létezel, végre az én életem is értelmet nyert. Képzeld, varázsló vagyok! A tudást magamnak kell fejlesztenem, de nagy segítségemre vannak az őseim feljegyzései. Hónapokba telt, mire mindet elolvastam, de megérte. Hallottál már az újraéledőkről? Mi, varázslók a történelem során sokszor kapcsolatba kerültünk velük, persze elég sok volt köztünk a konfliktus. Ők mindig azon voltak, hogy eltöröljenek minket a föld színéről, mi pedig nagy erőkkel védekeztünk és közben tanultunk. Egészen addig tanulmányoztuk őket, amíg teljesen ki nem ismertük a fajtájukat és a titkaikat. Már képesek vagyunk felismerni őket, és ellenállni a képességeiknek.

Elias eloldozta Nympha csuklóját, miközben mesélt. A lány minden erejét összeszedve próbált elmenekülni, de a férfi gyorsabb volt és visszanyomta az ágyra. A szemében fénycsóva villant és Nympha teste elernyedt.

– Ahhh – nyögött fel elégedetten Elias. – Nem is kérdés, hogy te is közülük való vagy. Tombol benned az erő, de nem hagyod kitörni. Az a véleményem: te tudtad, hogy van benned valami különös, de féltél szembenézni vele. Jerome is tudta, és tőlem kért segítséget. Egyszer láttalak egy bálon, amikor a kedvesed meghívott. Csendben elvegyültem a tömegben és figyeltelek. Már akkor tudtam, hogy veszélyes egy nőszemély vagy. Talán a legveszélyesebb, akivel valaha találkoztam. Az adottságoddal életeket változtathatsz meg és dönthetsz mások sorsáról. Igazán királynői képesség, pedig enélkül is az lennél. Moreen leendő királynője.

Elias az utolsó mondatot lassan ejtette ki a száján és ízlelgette a szavakat.

– Sajnálatos, hogy nem olyan rég odavesztél a szüleiddel együtt. Az ország már napok óta sirat benneteket. Veled vannak tele a hírek, és valószínűsíthető, hogy még évekig nyomozni fognak utánatok. Csakhogy, amibe beleszól a varázslat, azt egy ember nem tudja megoldani. Jerome már nyilatkozott, hogy ő és az apja átveszik a palotát, amennyiben a kormány beleegyezik.

Így bizonyára nem fog feleségül venni téged, de ne aggódj, ettől még együtt maradtok! Jerome nagyon boldog lesz, ha elmondom neki, hogy valóban hatalmas kincs van a birtokában.

 

Livly magához tért. Tudata lassan kitisztult és felült. Teljesen megmerevedett, amikor felidézte a látottakat, majd lassú mozdulatokkal kivette a füléből az ékszert. Nem bírt volna még egy jelenetet végignézni Nympha életéből.

Rájött, hogy Elias egy varázsló, aki az éjszaka folyamán őt is megbabonázta. Livly azután már nem volt önmaga, így fordulhatott elő, hogy Jerome megragadta a kínálkozó alkalmat és kihasználta.

Néhány részlet összeállt a fejében a múltról. Megtudta, hogy Jerome boszorkányokkal szövetkezett, hogy Nympha képességét a saját hasznára fordítsa, és fontos ember válhasson belőle.

Livlynek ekkor jutott eszébe először, hogy talán az a dolog, amit keres, megfoghatatlan. Egy bűbáj, vagy ártó varázslat tartja rabságban Nymphát és hiába vár tőle segítséget, nem tudja megadni neki.

„(…)amibe beleszól a varázslat, azt egy ember nem tudja megoldani.”

A lány fülében olyan tisztán csengett Elias hangja, mintha ő maga is ott lett volna a szobában.

Túlcsordult benne a tettvágy, és mindenáron beszélni akart róla valakivel, mielőtt nekifog a mélyebb kutatásnak. Felugrott a kanapéról és rohant az ajtó felé. Látni akarta Edvint, még ha ez nem is volt kölcsönös a fiú részéről.

Minden óvatosságát félretéve szaladt keresztül a palotán, majd a birtokot is futva szelte át. Egészen a kapuházig loholt, és kettesével vette a lépcsőfokokat. Bízott benne, hogy ott találja Edvint.

A műteremben meg is találta őt. Akkor látta először valóban dolgozni egy képen. Az ajtóból figyelte pár percig, aztán berobogott hozzá a helyiségbe.

– Edvin! – szólt a fiúnak, mire az összerezzent és elvétett egy ecsetvonást.

– A fenébe is, Liv! A frászt hozod rám! – kiáltott fel ijedtében a fiú, és lecsapta az asztalra az ecsetet.

Livly rémülten hőkölt hátra.

– Bocsáss meg! Csak azért jöttem, mert el kell mondanom neked valamit.

Edvin komor pillantást vetett rá, majd hátat fordított neki, és újra a kezébe vette az ecsetet.

– Hallgatlak! – mormolta az orra alatt.

– Nymhpáról van szó.

Edvin megdermedt és hirtelen megfordult.

– Történt vele valami? – a szemében valódi rémület ült.

– Nem! Vagyis nem most, hanem régen. Ezt szeretném elmesélni.

A fiú kissé megnyugodott és leeresztette a vállát.

– Ha már itt tartunk, én is el akartam neked mesélni valamit, de nem mertem felmenni hozzád, azok után, hogy a főnök… Na, mindegy! – legyintett a fiú.

Livly a homlokát ráncolta.

– Mit szeretnél mondani? – kérdezte Edvintől.

– Tegnap este miután elmentetek, bementem az északi szárnyba.

A lány szeme kikerekedett.

– Hogy mi?

– Meglátogattam őt. Addig kellett megtennem, amíg Jerome házon kívül van. Végre beszélgettünk egymással, és én újra ihletet kaptam egy képhez. Bevallottam neki, hogy szeretem.

A lány már a száját tátotta és remegett a keze.

– De nem kellek neki. Kedves volt és megértő, de Jerome árulása óta nem bízik senkiben. Azt mondtam neki, én nem vagyok olyan, mint ő. Én a gyönyörű, fémes kék színű szeme miatt szeretem, nem a hatalmáért. Megcsókoltam, bár lehet, hogy nem kellett volna.

Livly szemébe könnyek gyűltek, és egyik lábáról a másikra állt idegességében. Edvin mintha észre sem vette volna, folytatta tovább a történetet és mámoros boldogság ült az arcán.

– Viszonozta csókot. Épp olyan puha volt az ajka, ahogy elképzeltem.

A fiú váratlanul megragadta Livly vállát, és elszánt pillantással nézett a szemébe.

– Mentsd meg őt nekem, Liv! Kérlek! Ha akarod, segítek, csak szabadítsd ki! Mindennél jobban vágyom rá!

Livly elvesztette a türelmét. Képtelen volt megemészteni a hallottakat, és rángatózva kibontakozott a fiú karjából. A könnyek végigfolytak az arcán és a szíve sajgott a tehetetlen dühtől.

– Elég! Elég! Fogd be a szád, Edvin! – rászegezte az ujját a fiúra. – Nem akarom tovább hallgatni a nyamvadt plátói szerelmedet! Elegem van az egészből! Érted? Nem veszed észre, hogy nem vagy önmagad? Nem jöttél még rá, hogy zsinóron rángat téged? Nem látod, hogy szeretlek?! Amióta csak először találkoztunk, képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a véleményed. Számított minden egyes lépésed és szavad. Nem értettem, miért foglalkoztatsz annyira, amikor jól láthatóan utálsz engem? Már értem, Edvin! Te vagy az, akit mindig is kerestem. Valójában kedves vagy mindenkivel és segítőkész. A szorgalmad példaértékű, és én felnézek rád ezért. Szeretlek és te is szeretnél engem, ha nem venne körül minket ez az egész őrület!

A fiú nagyokat pislogva hallgatta a lányt, és párszor megpróbált közbeszólni, de nem tudott. Zavartan ráncolta a homlokát és vakarta a fejét.

– Miért állítasz ilyesmit, Liv? – kérdezte és összehúzta a szemét.

– Mit? Hogy szeretlek? Ugye nem akarod azt mondani, hogy jobban ismered az érzéseimet nálam?!

– Nem. Azt, hogy Nympha zsinóron rángat. Ő itt az áldozat, Liv, nem pedig te! Töröld le a könnyeidet, és inkább összpontosíts a feladatodra! Sok szerencsét hozzá!

A fiú épp csak le nem köpte a lányt. Megvető és arrogáns volt, a lány pedig a szája elé kapta a kezét.

– Ezek szerint mégsem akarsz segíteni?

– Ha tudok, segítek, de kizárólag Nympháért teszem! Ideje, hogy elfelejts, kedvesem! Nem én vagyok az, akit kerestél.

Livly megsemmisülten nézett a fiúra, és szinte érezte, hogy megreped a szíve. Sosem érzett még annyira keserves kínt, mint abban a pillanatban. Edvin arcáról eltűnt minden kedvesség és melegség. Ha addig nem utálta, hát most nyilvánvalóvá tette. Szúrós szemekkel méregette a lányt.

Livly zokogva kirohant a kapuházból, és vissza sem nézve futott a palota felé. Tekintete elhomályosult a könnytől.

Folytatás: január 5.

Ha most kapcsolódtál be, az eddig megjelent fejezetek: VéletlenAjándékTáncUtazásOptimizmusMeghívásJerome,IgazságKétség, VacsoraSzilánkokVáltozásTámaszBarátokÁlomlányFolyosóLakosztályJövevényRejtekajtóMúzsaTitkokEmlékVendég, Bűbáj

A szöveg jogvédett. A szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül, sem részben, sem egészben nem közölhető máshol!

blogolj
Forrás: blogolj. eu
V./6. fejezet: Csók
Tagged on:                             

One thought on “V./6. fejezet: Csók

Hozzászólások kikapcsolva.