V./ 5. fejezet: Bűbáj

5.Bűbáj

– Én is lepihenek egy kicsit – állt fel Livly a kerevetről Elias távozása után. – Muszáj aludnom, ha túl akarom élni az éjszakát.

Igyekezett a leghihetőbb kifogással előállni. Jerome azonban megfogta a karját és nem engedte elmenni.

– Ugye nem akarsz most itt hagyni? – kérdezte mosolyogva, és egy rántással az ölébe húzta a menekülni vágyó Livlyt.

Erősen magához szorította és hevesen megcsókolta. Követelőzőn hatolt be a lány szájába, aki kénytelen volt hagyni magát és a látszat kedvéért még viszonozta is. Jerome végigsimogatta a lány felsőtestét, és lassan becsúsztatta a jobb kezét a combjai közé. Livly ösztönösen összeszorította a lábait, és megpróbált elhúzódni Jerome-tól. A férfinek feltűnt ez a mozdulat, és homlokráncolva nézett a lány szemébe.

– Mi a baj? – kérdezte.

– Nekem… – hebegett Livly – …most jött meg.

– Ó! – vette tudomásul a férfi a nyers tényeket.

Egy utolsó csókot nyomott a lány ajkára, de ez már korántsem volt olyan tüzes, mint az előző. Hagyta, hogy Livly felkeljen az öléből.

– Indulás előtt még felmegy hozzád a fodrász. Most jelenünk meg együtt először nyilvánosan. Gyönyörűnek kell lenned!

Livly nem ellenkezett. Mielőbb egyedül akart lenni, ezért elindult a szobája felé. Letörölte az ajkáról Jerome ajkának érintését, de az emlékét nem tudta elűzni a fejéből. Úgy érezte, rémesen alakítja a szerelmes lakótársat, ezért belül ostorozta magát, hogy ostobasága miatt cserbenhagyja Nymphát. A lány nem azt érdemelte, amit kapott, ezért Livly megértette, hogy foggal, körömmel küzd a szabadságért. Meg kellett erőltetnie magát, ha félre akarta vezetni a férfit.

Amint a szobába ért, azonnal az ágyra vetődött, és aludt is egyhuzamban legalább három órát. Ezúttal nem álmodott semmit, így sokkal nyugodtabban ébredt fel. Alig nyitotta ki a szemét, de már meghallotta a kopácsolást és a mozgolódást. A szíve kihagyott egy ütemet, és már cseppet sem volt álmos. Felpattant és azonmód, kócosan és gyűrött arccal kirohant a nappaliba. Megkapaszkodott az ajtófélfában, és onnan nézte a fiút. Edvin háttal állt neki, és úgy belemerült a munkába, hogy észre sem vette a lányt.

Livly nem akart szólni, hogy ott van mögötte. Tökéletesen megfelelt neki, hogy nézheti, miközben serényen dolgozik. Ebben a helyzetben elképzelte, hogy a fiú az övé és a saját lakásuk csinosításán munkálkodik. Édes ábránd volt és egy cseppnyi öröm a keserűségben. Még akkor is megérte, ha csak néhány pillanatig tartott.

Edvin megfordult, hogy újabb tipliért nyúljon. Ekkor pillantotta meg a szélesen mosolygó Livlyt.

– Ó, helló! – biccentett a fiú – Azt hittem, nem vagy itt.

– Aludtam, de nincs semmi gond. Nem te ébresztettél fel.

Livly ellökte magát a faltól, és közelebb lépett hozzá.

– Nem akartam bocsánatot kérni – rántotta meg a vállát Edvin, és újra a polc felé fordult.

Livly arcáról lehervadt a mosoly és csodálkozva tátotta a száját.

– Miért festesz ilyen vacakul? – kérdezte a fiú. – Rosszat álmodtál?

A lány összefonta a karját maga előtt, és egyre nehezebben türtőztette magát Edvin beszólásai miatt.

– Nem – vetette oda, és ledobta magát a kanapéra.

Edvin ezután hosszú ideig csak munkára koncentrált, és egyikük sem szólalt meg. Livly végig azon törte a fejét, hogy miről kezdeményezzen beszélgetést vele, de semmi sem jutott eszébe. Inkább csendben figyelte őt.

– Segítsek valamit? – kérdezte meg végül, mert már tényleg nem tudott mást kitalálni.

Edvin rápillantott, és rövid töprengés után bólintott.

– A másikat megtarthatod nekem, amíg felfúrom – mondta.

Livly lelkesen ugrott fel és szökellve lépett a fiú mellé.

– Ide állj! – irányította Edvin, és a derekára téve a kezét, áttolta a másik oldalára.

Livly gyomra a felére zsugorodott és a legértelmesebb gondolatai is összekuszálódtak. Az érintés beleégett az elméjébe, és még azután is érezte, hogy a fiú már rég elvette a kezét.

– Fogd meg a fa két szélét! – utasította, és hangyányi igazítás után a kezébe vette a csavart és a fúrót. – Így tartsd meg! El ne mozdítsd!

Közösen szereltek fel három polcot, és Livly közben minden apró alkalmat megragadott, hogy egymáshoz érjenek. Amíg együtt dolgoztak, minden békés és nyugodt volt körülöttük. Edvin nem piszkálódott tovább, így a lány is jobban érezte magát.

Ketten hamarabb végeztek, mintha Edvin egyedül csinálta volna, így mindketten elheveredtek a kanapén, miután összepakolták a fiú szerszámait.

– Köszönöm a segítséget! – mondta Edvin.

– Ugyan már, ne köszönd, hiszen nekem csináltad! Inkább én tartozom hálával.

– Azt hittem, ez a szoba nem jelent neked semmit.

– Ezek a polcok többet jelentenek nekem az egész lakosztálynál.

Összeakadt a tekintetük. Edvin zavartan elmosolyodott, de nem fűzött hozzá semmit. A fiú felült és szembefordult Livlyvel, aki a másik kanapén feküdt.

– Sokat gondolkodtam a tegnapi eseményeken – Edvin hangja komolyan csengett, ezért a lány is megmozdult, hogy ülő helyzetbe tornázza magát. – Tudom, azt mondta neked, ne menj be hozzá, de… Szerinted láthatnám őt újra?

Livly felvonta a szemöldökét. Teljesen váratlanul érte a kérdés. Belefacsarodott a szíve, amikor rájött, hogy a fiú Nympháról beszél.

– Úgy szégyellem magam, hogy elaludtam egy ilyen fontos találkozó alatt. Alaposan meg kellett volna vizsgálnom minden vonását, hogy a következő kép igazán tökéletes legyen. Habár most elkezdtem egyet, amin háttal áll, de jól az emlékezetembe akarom vésni az arcát.

Livly nagyot nyelt és az üvegasztal lapjára függesztette a tekintetét. Jól át kellett rágnia, hogy mit felel, mielőtt túlzottan feldúltnak tűnne.

– Nympha nem véletlenül kérte, hogy ne menjek vissza. Jerome gyakran jár nála. Nem kockáztathatjuk, hogy észrevegyen téged. Fogva tartja őt, Edvin! Ki kell szabadítanom. Nem gondolod, hogy ez fontosabb, mint a képeid?

A fiú láthatóan elszégyellte magát.

– Igazad van. Nem lehetek önző – bólintott nagyokat és kicsit elmerengett. – Élőben még szebb, mint az álmomban. Még most sem hiszem el, hogy tényleg találkoztam vele.

Livly az orrán fújta ki a levegőt és összepréselte az ajkát. Annyi különböző érzés tombolt benne, hogy úgy érezte darabokra szakad. Egyszer aggódott Nympha miatt, és véresen komolyan akarta venni a küldetését, de elég volt csak egy pillantást vetnie Edvin ábrándos ábrázatára, és máris a pokolba kívánta a nőt. Nem tudta, hogy lesz-e elég ereje végigcsinálni, amit megígért neki.

Nyílt az ajtó és Livly felkapta fejét. Edvin is összerándult, és azon nyomban felugrott a kanapéról, amikor rájött, hogy a főnöke az. Jerome azonban még látta őket egymással szemben ücsörögni, és nem tűnt túl boldognak, amikor becsukta maga után az ajtót.

– Kipihented magad, Edvin? – kérdezte a férfi és sütött a hangjából a felsőbbrendűség.

– Igen, uram… azaz dehogy – Edvin csak hebegett zavarában. – Végeztem mindennel.

– Helyes! Akkor nincs is már más dolgod itt, igaz?

Edvin gyorsan megértette, hogy nincs tovább maradása. Összeszedte a holmiját és maga mögött hagyta Livly lakrészét.

– Nem arról volt szó, hogy alszol? – kérdezte dorgálón, de kedvesebben Jerome, majd a lány mellé vetődött.

– Aludtam is.

– Ezek szerint készen állsz az estére? – a férfi közelebb húzódott, és Livly a füle tövén érezte a meleg leheletét.

– Nem igazán. Jerome, én komolyan mondtam, hogy nem szeretem az ilyen helyeket.

– Fiatal vagy még. Élvezned kéne az életet. Mellettem megteheted.

– Én így is élvezem.

Jerome átkarolta, és nagyot sóhajtva tapasztotta rá az ajkát a nyakára.

– Még nem élvezed eléggé – búgta a lány fülébe.

Újra megmozdult az ajtó és belépett rajta a fodrász.

– Ó, elnézést! – lépett vissza az ajtó mögé a nő.

– Semmi gond. Jöjj csak be! Nekem még úgyis dolgom van. Megyek, megkeresem ezt a nőfalót.

A férfi elengedte Livlyt és elment.

A nő ezúttal kiengedve hagyta Livly haját, csupán göndör tincseket varázsolt a lánynak. Neki egyébként is természetes, hullámos haja volt, de a fodrász a hajsütővasával még jobban kihangsúlyozta ezt.

Egy fekete-fehér mintás ruhát választott, a derekán vékony övvel. Egy fekete kistáskát akasztott vállára és belesüllyesztette a fülbevalót. Ha már felvenni nem is akarta, legalább elég közel tartotta magához.

Csatlakozott Jerome-hoz és Eliashoz ugyanabban a társalgóban, ahol délelőtt is beszélgettek. Már alapoztak az estéhez, mert épp egy pohár borral koccintottak.

– Gyere, kedvesem! – intett neki Jerome, amikor megpillantotta. – Igyál te is egy pohárral!

Livly vonakodás nélkül elfogadta. Nem akart folyton akadékoskodni, sőt még egy mosollyal is megpróbálkozott. Hárman koccintottak és a két férfi kóstolás nélkül felhajtotta az alkoholt. Livly párszor belenyalt, aztán fintorogva letette.

– Néhány korty ebből – emelt fel Elias egy laposüveget és vigyorogva Livly felé nyújtotta –, és máris nem leszel válogatós.

A lány védekezőn maga elé emelte a kezét és megrázta a fejét.

– Induljunk! – állt fel Jerome. – A sofőr már vár ránk.

Együtt vonultak át a palotán és sétáltak le a nagy lépcső előtt álló kocsihoz.  Jerome megfogta Livly kezét és szorosan tartotta maga mellett. Edvin épp akkor ért a lépcső tetejére, amikor ők kiléptek az ajtón. Találkozott a tekintete Livlyével, és mereven bámulta, ahogy a lány az autóhoz sétál. Edvin akkor fordított hátat, amikor beültek. Livly az ablakon keresztül még látta, hogy bemegy a palotába.

Ritka látvány volt Liantormban, hogy egy autó robogott végig a főúton, így sok arc feléjük fordult az utcán és valószínűleg sejtették is, hogy ki lehet az. Fél órán belül leparkoltak és az út további részét gyalog tették meg. A belváros szűk utcáiba még a kiváltságosok sem mehettek be gépjárművel.

Elias előttük haladt. Teljesen fesztelenül oda-odakurjantott az utcán baktató lányoknak, akik vagy mosolyogva, vagy rosszalló pillantással fogadták a bókokat. Jerome jókat vigyorgott barátja szertelenségén, de Livly képtelen volt kedvelni a férfit.

A krimó előtt két tagbaszakadt őr ácsorgott.

– Zártkörű rendezvény van, uraim! – állította meg a vállánál fogva, a magabiztosan közeledő Eliast.

– Minket is várnak. Bent van már néhány barátom – közölte könnyedén a nyilvánvaló hazugságot.

– Azt nem hiszem – állta el az útját a férfi.

Elias elmosolyodott, majd a teste mellett lógó kezével egy furcsa kézmozdulatot tett. Erre az őr szigorú tekintete láthatóan megenyhült, és félreállt az útjukból.

– Hálásan köszönöm! – paskolta meg a karját Elias, majd elindult a bejárat felé.

Livly homlokráncolva követte őt Jerome oldalán. Nem igazán értette, hogy mi is történt pontosan, és gyanakodva figyelte a férfi minden rezdülését.

Elias besétált a bárba és széles mosoly ült az arcán. A zene hangos volt, és elég sokan gyűltek össze az egyébként nem túl nagy helyiségben. Már a tömeg közepén jártak, amikor a férfi szembefordult velük és elégedetten széttárta a karját. Átvágott a sokaságon, hogy a bárpulthoz jusson.

– Majd én rendelek nektek. Üljetek le! – paskolta meg Jerome vállát a barátja.

Helyet foglaltak az egyik fal mellett álló asztalnál, és ott vártak Eliasra, aki hamarosan meg is érkezett három pohárral. Eléjük csúsztatta a sajátjukat, majd ő is leült.

– A számládra írattam, ha nem gond – kiabálta túl a zenét a férfi, majd az asztalra könyökölt Jerome-mal szemben.

Livly bizalmatlanul méregette a pohár tartalmát. Elias észrevette a pillantását és kajánul elvigyorodott. Livly felnézett a férfire és néhány percig rajta is tartotta a tekintetét. Miközben farkasszemet néztek egymással, a lányt jeges rémület fogta el. Elias szemében egy hangyányi fény csillant és Livly ajka megremegett.

– Táncoljunk! – pattant fel és a lány felé nyúlt. – Ugye megengeded?

Jerome-tól kért engedélyt és ő vonakodás nélkül meg is adta. Egykedvűen belekortyolt az italába. Elias megragadta a döbbent Livly kezét és a parkettre vonszolta. Mélyen a tömeg közepére vitte, így Jerome alakja hamarosan eltűnt előlük.

A férfi átfogta a lány derekát és arcuk vészes közelségbe került. Livly próbált távolabb lépni tőle, de Elias erősen szorította magához. Összenőve mozogtak a zenére percekig, és a lány azon kapta magát, hogy képtelen levenni a szemét a férfi arcáról. Olyan érzése támadt, mintha a veséjébe látna, és minden titkát tudná. Elias szeme ismét felcsillant, és a lány szívében oldódott az aggodalom. Néhány pillanat múltán pehelykönnyűnek érezte a lelkét, és a tagjai is ellazultak. Lassan abbahagyta az ellenkezést, és felvette a zene ritmusát. Felhőtlen nyugalommal mozgott a férfi karjában. Elias sem tartotta már olyan közel magához. Hagyta, hogy lány eggyé váljon a zenével és kedve szerint lejtsen a parketten.

Jerome ekkor csatlakozott hozzájuk, és Livly hátára csúsztatta a kezét. Alsótestük egymáshoz ért, miközben együtt táncoltak. Livly bódultan simult hozzá. Jerome a kezébe fogta az arcát és megcsókolta. A lány a legnagyobb élvezettel viszonozta a közeledést, és minden érzékével a férfira összpontosított. Megszűnt számára a külvilág. Eltűnt a terem és forgott vele a világ. Nem voltak már gondjai.

Folytatás: január 2. 

Ha most kapcsolódtál be, az eddig megjelent fejezetek:  VéletlenAjándékTáncUtazásOptimizmusMeghívásJerome,IgazságKétség, VacsoraSzilánkokVáltozásTámaszBarátokÁlomlányFolyosóLakosztályJövevényRejtekajtóMúzsaTitkok, Emlék, Vendég

A szöveg jogvédett. A szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül, sem részben, sem egészben nem közölhető máshol!

blogolj
Forrás: blogolj. eu
V./ 5. fejezet: Bűbáj
Tagged on:                             

2 thoughts on “V./ 5. fejezet: Bűbáj

Hozzászólások kikapcsolva.