Néhány gondolat az első regényemről

Többször is említettem már, hogy nehéz időszakon mentem keresztül, amikor megírtam a regény első fejezetét. Papírra vetettem mindent, ami akkor és ott kikívánkozott belőlem, de abban a lelkiállapotban nem szántam rá magam, hogy kitaláljam a szereplőim nemét.

A könyv megjelenése óta a fülembe jutott, hogy néhányan kissé zavarba jöttek, amikor ráébredtek, hogy az általuk elképzelt gyenge és csetlő-botló nő, valójában hímnemű egyed. Őszintén szólva fogalmam sincs honnan jött a késztetés, hogy egy férfi szemszögéből meséljem el, de azt kell mondjam, imádtam. Olyan könnyű volt dolgozni vele. Ő egy jó „alapanyagnak” számított. Különösen azért tudtam nagyon ráhangolódni a karakterére, mert egyes szám első személyben írtam meg mindent, amin keresztülment, így tökéletesen azonosulni tudtam vele, és az olvasó is közvetlenül ismerheti meg a gondolatait, a reakcióit és a véleményét.

Nagy kérdés volt a kezdet kezdetén, hogy mi is legyen a neve. Azt már tudtam, hogy a lányokat hogyan nevezem el, de szegény főszereplőm sokáig a levegőben lógott. Az első ötletem meglehetősen szokványos volt. Így utólag már egyáltalán nem bánom, hogy elvetettem, ugyanis Lorenzónak akartam hívni. Sosem állt túlságosan szilárd lábakon ez a terv, és amikor teljesen váratlanul belebotlottam a megoldásba, azonnal lecsaptam rá. A Fabyen volt az igazi, és ebben ezután egy percig sem kételkedtem.

A királynő volt a másik nagy dilemmám. Az ő nevének tükröznie kellett a benne lakozó gonoszságot és romlottságot. Bevallom, eredetileg a Dragonát szántam neki, de az túl kézenfekvő lett volna, és még azelőtt ellőtte volna a poént, hogy kifejtem a szerepe lényegét. Így lett végül egy betűvel rövidebb. A káposzta is megmaradt, a kecske is jól lakott. 😀

Ragonáról még annyit, hogy ő volt az egyetlen szereplőm, akit egy álom ihletett. Nem is olyan rég írtam erről, és itt a bizonyíték, hogy igenis működik. Egy barlangban, egy kőtrónon ücsörgő, zöld bőrű és sötétzöld ajkú nőről álmodtam. Arra már nem emlékszem, hogy mi dolgom volt vele, de nem is én voltam a lényeg. Ébredés után annyira megmaradt bennem a kép, hogy elgondolkodtam, mit is kezdhetnék vele. Sokáig tartott. A hordozó írásának elején az sem volt világos, hogy ki és mi ez a gonosz királynő, hogy néz ki és mi a célom vele. Végül összekötöttem az álmot és őt. Így tett szert Ragona az alkalmanként megjelenő zöld, majd vörös bőrre, ha épp átváltozik.

Nem tudom, hogy esetleg elgondolkodtatok-e azon, mi a közös Ragonában és a lányában, Flannában. Ha nem, akkor elárulom.

A tűz.

Ragona alakváltó boszorkány, aki tűzokádó sárkánnyá alakul át, Flannának pedig az a különleges képessége, hogy az egész testével elő tudja idézni a tüzet. Ez nem véletlen, és a terveim között szerepel, hogy egyszer majd egy külön könyvet szánok csak Ragonának, amiben ezt is szeretném kifejteni. A Megszámlálhatatlan cselekménye erre a témára nem tér ki, de volt, aki jelezte, hogy érdekelnék a történet előzményei, illetve Erchard király és Ragona kapcsolata, valamint, hogy miért is lett a királynő ennyire keserű és gonosz. Szeretném kielégíteni a kíváncsiságotokat, ezért azon leszek, hogy ez megvalósuljon. 🙂

Tudom, néhány szempontból kurtán, furcsán ért véget az első rész, és Atme halála előtt tett célzásaival sem tudtok mit kezdeni, de ne aggódjatok, ez nem hiba. Ha egyszer majd a kezetekbe veszitek a második részt, mindent meg fogtok érteni. Az a néhány elejtett szó lesz a történet magja.

Sokat lehetne írni a regény cselekményének kialakulásáról, de csak annyit mondok, hogy olvassátok el a könyvet! Én pedig nem árulok el többet, mert nem szeretném, hogy túl spoileres legyen ez a bejegyezés. 😉

Néhány gondolat az első regényemről
Tagged on: