II./3. fejezet: Meghívás

3.Meghívás

– Mondja, ön miért is van itt? – tette fel a kérdést a nő az íróasztal túloldalán. Eltakarta az arcát a Livly dokumentumait tartalmazó papírokkal. A paksamétája elég vékonyka volt.

– Pontosan mit is szeretne? – kóstolgatta a lányt szolidan a nő – A portás munkakört hetekkel ezelőtt betöltötték, de takarítókat még felveszünk. Csakhogy ebben sincs semmiféle tapasztalata. Mi volt a terve ezzel a jelentkezéssel?

– Nos, én azt reméltem, hogy…. – kezdte Livly, de hirtelen elhallgatott. Már azelőtt nevetségesnek tartotta a szavait, mielőtt kimondta volna. Azt hitte könnyebb lesz elviselni az elutasítást, de ebben tévedett.

Megpróbálta visszatartani a könnyeit. Nem a nő előtt akarta elbőgni magát.

– Ugye, nem tárlatvezető akart lenni?

A nő minden egyes szava kés volt szívébe, főleg a lesajnáló tekintet szúrt fájdalmasan nagyot a lány húsába. Abban a pillanatban tényleg nem értette, hogy mit keres ott. Elment talán az esze? Hogyan hihette el, hogy lesz bármi esélye?

Keresztülvetette a vállán a táska pántját, és indulni készült. Úgy döntött, nem várja meg, míg elhangzik a döntés, hiszen már úgyis tudta.

– Elnézést, hogy raboltam az idejét! – állt fel a lány.

– Igazán sajnálom – A nő lebiggyesztette az ajkát, de a szemében egészen más kifejezés ült.

– Ugyan, semmi gond.

Livly elköszönt, majd maga mögött hagyta az irodát. A várószobában még mindig harapni lehetett a feszültséget, de rá ez már nem volt hatással. Csalódás marta a szívét, de valójában nem értette, miért. Első perctől kezdve tudta, hogy reménytelen, mégis eljött. Bolondnak érezte magát, mert túl nagy jelentőséget tulajdonított egy képtelen jelenésnek.

A férfi, aki annyira vonzotta, szintén nem volt már a helyiségben, csak a társait látta, akikkel érkezett. Livly sajnálta, hogy nem vethet rá még egy utolsó pillantást, mielőtt visszatér a szállásra összecsomagolni. Ő volt az egyetlen kellemes élmény az érkezése óta.

Amennyire kényelmetlen cipője engedte, gyors léptekkel kirobogott az épületből és igyekezett minél hamarabb kitörölni az emlékezetéből a nő szánakozó tekintetét.  Ki akarta üríteni az agyát, és nem gondolni semmire, mert különben menten megbolondul. Kilátástalan volt számára a jövő. Ha előre nézett, kisegítőmunkásként látta magát, aki napról napra él. Még fiatal volt, de már betöltötte azt a kort, hogy továbbtanulni is csak pénzért tudott volna, neki pedig nem volt egy fityingje sem.

Minél közelebb ért a szálláshoz, annál jobban hergelte magát. A csalódottságból lassan düh lett, és csak egyetlen dolog járt a fejében.

Meg fog szabadulni attól az álnok ékszertől.

Amikor belépett a szobába, már csak egyetlen cél lebegett a szeme előtt. Ezúttal ő akart irányítani. Elhatározta, hogy nem hagyja, hogy tovább szórakozzon vele.

Livly odalépett, ahová előző nap dobta a fülbevaló dobozát, de az természetesen már nem volt ott. Nyelt egyet, és megfordult.

– Bújj elő! Most bezzeg nem vagy olyan bátor, igaz? Végeztem veled! Felejtsd el, hogy tovább játszadozhatsz!

A szobában semmi sem mozdult. Csend volt. Livlyt ez még jobban dühítette.

– Miért akartad, hogy idejöjjek?! – a hangja kezdett hisztérikussá válni – Miért?! Te bizonyára valamiféle rosszindulatú istenség furfangos ékszere vagy, aki az őrületbe kergeti az áldozatait. De én vagyok a hülye, hogy hagytam magam. Nem kellett volna hallgatnom rád!

Megcsörrent a szobatelefon. Livlynek nem volt saját hordozható telefonja, azt csak a jómódúak engedhették meg maguknak Moreenben.

A lány megriadt a hangtól, majd odalépdelt, és felvette.

– Halló?

– Szép napot kívánok hölgyem, a ház portása vagyok! Elnézést, hogy zavarom! Érkezett önnek egy levél. Kérem, jöjjön le érte!

– Rendben. Köszönöm!

Livly megilletődötten tette le a kagylót, és erősen gondolkodóba esett. Ugyan, ki küldhet neki levelet?

Megiramodott, és kettesével véve a lépcsőfokokat, pár perc alatt a földszinten termett. A portás mosolyogva nyújtotta át neki a borítékot.

Livly homlokráncolva vette el tőle. Megköszönte, majd elindult vissza a szobájába.

A borítékon feladóként, annak hölgynek a neve állt, akivel aznap beszélt az interjún.

A címzett: Livly kisasszony.

A lány akaratlanul is elmosolyodott. Senkit sem hívnak manapság kisasszonynak, ez a megszólítás a történelem során elavulttá vált. De lehet, hogy csak az emberek lettek kevésbé tisztelettudók egymással szemben.

Felbontotta, és még a lépcsőházban kihúzta belőle a papírt.

 

Tisztelt Hölgyem!

Vállalatunk meghívja Önt a holnap délelőtti (10.00) kastélylátogatásra. A találkozási pont az épület kapuja előtt lesz.

Szeretettel várjuk!   

 

Livly köpni, nyelni nem tudott. Tágra nyílt szemekkel nézett fel a lépcsőház szürke falára, és minden korábbi dühe átalakult. Vegyes érzések rohanták meg, és képtelen volt kibogozni őket. Már végképp fogalma sem volt, hova tegye ezt a furcsa helyzetet. Hiába határozta el, hogy nem járja többé újdonsült „barátja” útjait, mégis visszalépett rá. Biztos volt benne, hogy ez a fordulat is neki köszönhető. Nem lehetett más magyarázat.

Azonban ennek az ajánlatnak képtelen volt ellenállni.

– Rendben. Kapsz egy utolsó esélyt – szegezte a mutatóujját fenyegetően a levegőnek, hisz még mindig nem látta sehol a dobozt – Ha ezt elszúrod, tényleg a szemetesben végzed.

Próbált szigorúságot csempészni a hangjába, de a szívében kellemes izgatottság mocorgott.

Folytatás: október 31. kedd

Ha most kapcsolódtál be, az eddig megjelent fejezetek: Véletlen, Ajándék, Tánc, Utazás, Optimizmus

A szöveg jogvédett. A szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül, sem részben, sem egészben nem közölhető máshol!

blogolj
Forrás: blogolj. eu
II./3. fejezet: Meghívás
Tagged on: