Kedvenc filmem: Imaginaerum

Könyvélményekről már több poszt is született. Na, de mi a helyzet a filmekkel? Nekem is vannak kedvenceim, amiket százszor is megnéztem már.

Sokféle filmet szeretek. Gyakorlatilag a horroron kívül bármi jöhet. Gyermekkorom nagy kedvencei a Bud Spencer-Terence Hill filmek, imádom a Felhőatlaszt, a Csillagok között című filmet, a Harry Pottert, hogy csak egy párat említsek. Mégis mind közül az fogott meg leginkább, amiről ez a bejegyzés szól.

Az Imaginaerum egy olyan film, amit nem tudok egyetlen kategóriába sem sorolni. Nevezhetném fantasynak, de mégsem igazán az. A film egy nagyon is hétköznapi témát dolgoz fel, csupán hihetetlenül fantáziadúsan teszi.

Azzal kezdeném, hogyan találkoztam vele először. Láttam én már korábban a neten is a plakátját. Tudtam, hogy létezik ez a film, s hogy a Nightwish zenekar rendezésében készült. Azt is tudtam, hogy a vele megegyező című album a film zenéit tartalmazza. De ennyi volt, egészen addig, míg el nem mentem életem második Nightwish koncertjére.

Hatalmas sorok kígyóztak a Papp László Sportaréna kapui előtt álló kordonoknál, de mi egész közel voltunk hozzá. Egy többtagú társaság ácsorgott előttünk, akik az ott töltött több óra várakozás alatt mindvégig a zenekarról beszélgettek. Egyikük igencsak tájékozott volt a banda múltját illetően, és természetesen látta az Imaginaerumot. Amikor erre terelődött a szó, mesélt a filmről, én pedig hallgattam őt. Olyan átéléssel adta át az élményeit, hogy kedvet kaptam hozzá.

Elhatároztam, hogy megszerzem a filmet. Sajna nem volt hozzá magyar szinkron, csupán felirat, de ez is több volt a semminél.

Először csak pár percre indítottam el. Az volt a terv, hogy csak belenézek. Nem is az elejétől kezdtem, többször is beletekertem. Hamarosan azonban azon kaptam magam, hogy megbabonázva ülök, és bámulom. Szó szerint tátott szájjal néztem. Az volt az első gondolatom, (amikor már képes voltam gondolkodni) hogy ez egyszerűen lenyűgöző.

Másodszor már az elejétől néztem, s miután percekig áradoztam róla férjemnek, ő is velem tartott.

A történet alapja az időskori demencia, azaz szellemi leépülés. A film eléggé elvontan boncolgatja a dolgot. A fele gyakorlatilag egy öregember fejében játszódik. Betekintést nyerünk összekuszálódott, zavaros gondolataiba, de eleinte ezt fel sem fogjuk. Tulajdonképpen azt sem tudjuk, hogy mit látunk. Ez azonban nem baj, mert így a beteg, idős főszereplővel, Tommal együtt fedezzük fel mindazt, amire rá kell lelnie homályos emlékei között.zzzz3914784

A film másik felében – az emlékekkel párhuzamosan – megismerjük a lányát, aki gyűlöli az apját, de amikor Tom kórházba kerül, kénytelen elmenni hozzá. A tomboló hóvihar miatt húzza meg magát apja házában, ahol váratlanul belebotlik egy régi ismerősbe, akit legalább annyira utál, mint az apját. Miközben az öregember az életével és az emlékeivel küzd, a lánya és az a bizonyos ismerős hosszú, feszült vitába bocsátkoznak, ami végül beszélgetéssé szelídül.

Megható, könnyfakasztó jelenetek sora alatt jut egyre közelebb egymáshoz apa és lánya, s több apró részletre fény derül. A film nehezen emészthetőségét épp ezek az apró darabok adják, amelyek csak jóval később állnak össze. Minden egyes részlet fontos. Folyamatosan figyelni kell ahhoz, hogy megérthesd a nagy egészet. Szóval, ha könnyed délutáni programnak szánod, rossz híreim vannak a számodra.

Számtalanszor megnéztem már és még mindig fedezek fel benne újdonságot, ezért igazán zseniális alkotásnak tartom az Imaginaerumot. Ez a film nem érdemli meg, hogy elhanyagolják, sajnos mégis ez a helyzet. Ha Hollywoodban készül és egy híres, felkapott sztár játsza el a főszerepet, jó eséllyel Oscar díjas lenne.

Mindenkinek ajánlom, aki szereti az agytekervényeit megmozgató filmeket! : )

blogolj
Forrás: blogolj. eu

 

Kedvenc filmem: Imaginaerum
Tagged on: