IV./5. fejezet: Rejtekajtó

5.Rejtekajtó

A lány amennyire örült korábban, hogy viszontláthatja a virgonc ékszert, később olyan dühös volt rá az új fejlemények miatt. Kivette a füléből és a tenyerébe pottyantotta.

– Miért nem segítesz? Mi ez az egész? – reccsent rá nem sokkal azután, hogy Edvin elment. – Minek jöttél vissza, ha mégsem válaszolsz?

A két apró kő megmozdult a kezében és felemelkedett. Szétváltak, majd egyenként a jobb és a bal füléhez lebegtek.

– Tegyelek vissza? – kérdezte a lány kicsit nyugodtabban.

Még mindig feldúlt volt, de teljesítette a néma kérést.

Ezúttal egész más érzés volt viselni a fülbevalót. Amint visszahelyezte és a hűs kövek hozzáértek a bőréhez, egy hang szólalt meg a fejében. Ugyanaz, ami arra kérte, hogy viselje.

Tudok egy másik utat, ahol bejuthatsz az északi szárnyba. Azt senki sem őrzi. Itt vagyok veled. Mutatom az utat.

Livlyt rázta a hideg. Érezte, hogy egy másik akarat, egy idegen férkőzik az elméjébe, és átveszi az irányítást a tudata felett. Végig eszénél volt és nagyon is jól látta, hogy mi történik, de úgy mozdult, mintha az az idegen létforma ő maga lett volna.

Elindult az ajtó felé, de valójában fogalma sem volt, hogy hová tart. Mereven végighaladt a folyosón egészen a márvány lépcsőházig. Gyors léptekkel rótta fokokat a földszintig, majd a kis hall felé vette az irányt. Az őrök az ajtó előtt rápillantottak és biccentettek, de egyikük sem szólalt meg. Livly szélesen rájuk mosolygott, pedig egyáltalán nem állt szándékában.

Folytatta útját, mígnem a nagy hallba érkezett, ahol mindhárom szárny összetalálkozott. Léptei egyre magabiztosabbá váltak, és már nem tudta letörölni az arcáról az elégett vidámságot. Átvágott a hallon és egyre közeledett a könyvtár kétszárnyú ajtaja felé.

Mozgást észlelt a bal szeme sarkából, de nem törődött vele.

– Liv! – szólt utána a hang, és a lány Edvint ismerte fel benne, de még csak rá sem nézett. – Mit csinálsz?

A lány egy szó nélkül haladt tovább és lenyomta az ajtó kilincsét. Léptek zaja hallatszott a háta mögött, s úgy tűnt, Edvin a nyomába eredt. Nem állt meg, hogy bevárja, pedig szívesen megtette volna, ha ő irányít.

A könyvtárban is egy bizonyos irányba fordult, mintha pontosan tudná, hogy mit fog találni. Elment egészen a terem végéig, ahol egy hosszú, faltól falig érő, magas polcsor húzódott. Megállt előtte és keresett valamit a szemével. A könyvek gerincét nézte és oldalazva haladt a polc előtt.

Végül megtorpant, közelebb lépett és lábujjhegyre állva, nyújtózkodva nyúlt a keresett könyvért. Hangyányit beljebb tolta és egy kattanó zörejre lett figyelmes. Kő súrlódott a kövön, majd a polc megmozdult. Livly habozás nélkül megragadta és egy kis erőlködéssel kitárta, mint egy ajtót.

Edvin ekkor már mögötte állt és kikerekedett szemmel figyelte a lány ténykedését.

– Mi a fene folyik itt? – tárta szét a karját, de Livly rá se hederített.

A lány előtt egy üreg nyílt meg, amely egy kőfalú alacsony folyosóra vezetett. Livly teljes nyugalommal indult el, de Edvin utánakapott és megragadta a karját.

– Mit művelsz? Mi történik? Rájöttél valamire?

A lány haragosan megfordult.

– Vedd le rólam a kezed! – förmedt rá. – Nem kellene itt lenned.

– De itt vagyok, és nem mehetsz nélkülem sehova!

A lány kirántotta a karját a fiú szorításából, és megiramodott a falba vájt lyuk felé. Edvin követte őt. A barlangszerű folyosó szűk volt, így csak egymás mögött fértek el, és minél beljebb értek, egyre sötétebb lett.

– Nem ártott volna egy lámpa. Nem gondolod? – szólt a lány után Edvin.

– Nem kértem, hogy velem jöjj.

– Ó, dehogynem! Nem olyan rég, még te akartad, hogy melletted álljak. Itt vagyok, és most már nem fogok visszafordulni. Látni akarom, mi lesz ennek a vége.

– Bolondnak tartasz. Nem igaz?

– Nem. Tény, hogy őrület, amit feltételezel, de az is tény, hogy most épp egy rejtekúton haladunk egy rejtélyes cél felé. Ha jól sejtem, ez is az ékszered ötlete volt.

Livly erre már nem válaszolt, mert egy fénycsóva tűnt fel előttük, amiből arra következtettek, hogy közelednek az út végéhez. A keskeny üreg egy még szűkebb réssel végződött, mint amin beléptek. Az útjuk négykézláb fejeződött be, majd egy nagy lépéssel máris egy márványköves folyosóra érkeztek. Itt is egy polc állt eredetileg a lyuk előtt, de már akkor félre volt tolva, amikor megérkeztek.

Körülöttük félhomály uralkodott, de Livly igyekezett jobban felmérni a környezetét. A márványkőből készült padló jó néhány helyen repedt volt, és a szétnyomódott kőlapok közül gyökerek nyúltak ki a fal felé. Borostyán futott fel az ablakra, szinte a folyosó egész hosszúságában, ezért jutott be olyan kevés fény. Livlynek nagyot dobbant a szíve. Végre bejutott az északi szárnyba, és közelről megszemlélhette a palota falain belől növekedő növényzetet. Közelebb lépett az ablakhoz és végighúzta az ujjait a borostyánleveleken.

Hátranézett Edvinre, aki szintén tátott szájjal mérte fel a helyzetet. Magában megállapította, hogy lánynak bizony igaza volt. Ráharapott az egyik körmére, s közben egyfolytában bólogatott.

– Látod? Megmondtam – mutatott körbe a lány.

Együtt indultak felfedező útra, és szinte minden egyes lépésnél rácsodálkoztak a furcsa jelenségre. A szőnyegen néhol mohaszerű, bolyhos, zöld foltok takarták el az anyag mintáját. Egy nagyobb terembe lépve még hihetetlenebb látvány tárult eléjük. Fák, bokrok nőttek ki a padlóból és némelyikük a mennyezetet is elérte. Lábuk alatt puha fű nyelte el lépteik zaját.

Átértek egy másik helyiségbe, ami régen egy hálószoba volt. Rózsabokor futott fel a fésülködőasztalra és belepte a türköt, s egy része kihajolt az ablakon. Livly nagyokat lépett, hogy ne tapossa össze a földön fekvő ágakat.

Innen egy másik folyosóra jutottak, ami semmiben sem különbözött attól, ahová megérkeztek. Livly megvárta, míg Edvin beéri, s csak azután ment tovább. Azonban néhány lépés után lelassított, majd megállt. Edvin úgyszintén. Mindketten ugyanabba az irányba néztek és hitetlenül pillantottak egymásra.

Egy alak állt a folyosó végén, már-már beleveszve a növényrengetegbe. Csak a felsőteste látszott ki belőle.

Edvin kissé közelebb ment, majd hamarosan Livly is észbekapott és követte.

Az alak a távolban nem mozdult meg. Egyetlen erőfeszítést sem tett azért, hogy jobban lássák egymást. Szó nélkül megvárta, míg lány és a fiú megközelítik őt.

Livly felfigyelt arra, hogy Edvin egy pillanatra lefagy, és teljesen váratlanul megáll előtte. Mellé lépett és ösztönösen megfogta a karját.

– Mi a baj? – kérdezte suttogva.

– Ez ő – válaszolt Edvin ugyanezen a hangerőn, alaposan megrökönyödve.

– Kicsoda?

Livly hunyorítva méregette a folyosó végén, mereven ácsorgó alakot.

– A múzsám.

Folytatás: december 15. 

Ha most kapcsolódtál be, az eddig megjelent fejezetek:  VéletlenAjándékTáncUtazásOptimizmusMeghívásJerome,IgazságKétség, VacsoraSzilánkokVáltozásTámaszBarátokÁlomlányFolyosóLakosztály, Jövevény

A szöveg jogvédett. A szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül, sem részben, sem egészben nem közölhető máshol!

blogolj
Forrás: blogolj. eu
IV./5. fejezet: Rejtekajtó

3 thoughts on “IV./5. fejezet: Rejtekajtó

Hozzászólások kikapcsolva.