IV./3. fejezet: Lakosztály

3.Lakosztály

A könyvtárban régi, elsárgult papírok illata töltötte be a levegőt. Livly imádta a könyvek illatát, ezért akkor is hosszan időzött a polcok között, amikor épp nem keresett olvasnivalót. Ott sosem zargatta senki, így általában oda menekült, ha túlzottan nyugtalan volt.

Ezer gondolat foglalkoztatta, s egymást kergetve, percenként cseréltek helyet a fejében. Jerome, Edvin, az ékszer, az északi szárny… Edvin, Jerome, északi szárny, a fülbevaló, növények…

Attól tartott, megfájdul a feje, ha túl sokáig kínozza magát, de képtelen volt leállni.

Jerome felkereste őt reggel. Ezúttal nem hozott pezsgőt, sem ajándékot, de a lány így is dühös volt rá. A férfi túláradó magabiztossággal lépett be az ajtón, s úgy tett, mintha mi sem történt volna. Az ő szemszögéből nem is volt semmi gond. Úgy tűnt, nincs bűntudata, hogy több napig elhanyagolta a nőt, akivel állítólag össze akar költözni.

Livly megemberelte magát és elhatározta, hogy nem érzékelteti vele, mennyire neheztel rá. Rájött, hogy hiába is tesz bármit, a férfit nem tudja megváltoztatni. A célját pedig csak úgy érheti el, ha valahogy közelebb kerül hozzá. Be kellett hát költöznie a palotába, hogy úgy járhasson-kelhessen, mint aki oda tartozik.

Livly igyekezett félretenni a haragját. Látszólag belehelyezkedett a szerepbe, amit Jerome kimondatlanul is elvárt tőle: tegyen a kedvére, amikor ő arra vágyik. Azt, hogy meddig hajlandó elmenni, még maga sem tudta. Nem akart lefeküdni Jerome-mal, mert ennél sokkal többre tartotta magát. Ha kezdetben a kelleténél jobban vonzódott is hozzá, ezt a férfi viselkedése szép lassan kiölte belőle. Még mindig sármosnak tartotta, de már nem akarta, hogy hozzáérjen.

Jerome jelenléte már nem ugyanazt váltotta ki belőle, mint eleinte, ezért Livly ajka egy kényszeredett mosolyra húzódott, amikor a férfi belépett.

– Kedves! – lépett oda hozzá és Livly kezéért nyúlt, hogy enyhén megcsókolja.

Jerome tekintete a lány arcára vándorolt. Ha észre is vette rajta a változásokat, nem tette szóvá. A mutatóujja köré csavarta Livly barna fürtjét.

– Döntöttél? – tért a tárgyra.

Livly legszívesebben elhúzódott volna tőle, hogy legalább egy lépésnyi távolság legyen közöttük, de végül nem mozdult. Megnyalta kiszáradt ajkát és félrepillantott.

– Igen – mondta, majd újra Jerome szemébe nézett.

Kihúzta magát, hogy úgy tűnjön, nagyon is határozott volt.

Jerome elégedetten bólogatott és megsimogatta a lány arcát.

– Remek. El sem hiszed, mennyire boldoggá tesz ez a hír.

Jobb karjával átfogta Livly derekát és közelebb húzta magához. A lány nyelt egyet, és állta Jerome pillantását.

– Máris hívok valakit, aki átviszi a holmidat. Addig is megünnepeljük ezt a csodás fordulatot.

Ajkát rászorította a lányéra, aki mereven tűrte mindezt.

Egy drága étteremben ebédeltek, és száraz vörösborral koccintottak, ami egyáltalán nem ízlett Livlynek. A sötétvörös savanykás ital épp annyira rosszul esett neki, mint a Jerome-mal töltött idő. Próbált belerázódni és kicsit pozitívabban hozzáállni a helyzethez, hogy ne keltsen a férfiben gyanút, de egyre nehezebben ment neki a hazugság.

– Valami megváltozott rajtad – intett felé a férfi egy pohár borral, miközben lazán könyökölt a szék karfáján.

Livlyt elöntötte a forró veríték, mert egyfolytában számított rá, hogy Jerome rájön a titkára. Nyugtalanul fészkelődött.

– Kiszúrattad a füledet? Nahát!

Nagy kő esett le a lány szívéről és felsóhajtott.

– Csak most vettem észre, hogy fülbevalót hordasz.

– Ó, ez még csak sablon.

Jerome letette a poharat és közelebb hajolt. A kezébe vette a lány asztalon pihenő kezét, és enyhén maga felé húzta.

– Újra a bocsánatodat kérem, amiért olyan ritkán látogattalak meg. Mostantól másképp lesz. Megígérem neked.

A lány szája széle megrándult, de valójában teljesen közömbös volt.

Hazafelé egész úton önmagát elemezgette. Azon töprengett, vajon miért is haragszik ennyire? Jerome tényleg annyira rossz volna, hogy nem érdemel megbocsátást? Sosem ártott neki, csak épp kicsit túllőtt a célon ajándékozás terén és meglehetősen sokat dolgozik. Nem érdemel egy esélyt, hogy valóban bizonyíthasson? Mire a palotához értek, Livly arra jutott, hogy talán csak félreismerte a férfit és csupán gondolatban ruházta fel őt túl sok hibával.

Már vissza sem mentek Livly házába, hiszen időközben mindene átkerült a palota déli szárnyába. Jerome megfogta a lány kezét, és úgy vezette végig az épületen. Egy bizonyos részét már Livly is ismerte. A márvány lépcsőházban, amit a lány első alkalommal oly mély csodálattal járt körbe, az egész személyzet felsorakozott a fogadásukra. Jerome elengedte a kezét és elé lépett.

– Idehívtam mindenkit, hogy egyszerre megismerhesd őket. Ők kizárólag a déli szárnyban dolgoznak, úgyhogy még nem találkozhattál velük. A felszolgálóimat kivéve.

Jerome az összes őr, takarító, szobalány, felszolgáló, szakács, konyhalány nevét felsorolta és bemutatta őket Livlynek. A lány a harmadik név után elvesztette a fonalat, ezért biztos volt benne, hogy néhányszor még szüksége lesz ismétlésre. Ennek ellenére mosolyogva biccentett feléjük és összekulcsolta az ujjait.

– A szobád készen áll, hogy elfoglald.

– Szobám? – Livly elképedt.

– Persze. Mondtam, hogy saját szobát kapsz, hogy legyen egy zug, ahová elvonulhatsz. Nem kérem tőled, hogy velem aludj, amíg te nem szeretnéd.

Livly az ajkába harapott. Valahogy teljesen kiment a fejéből az ajánlat ezen része, de kissé megkönnyebbült, hogy nem kell rögtön az első éjszakáján a férfi karjába omlania.

Jerome intett a személyzetnek, hogy mehet a dolgára, majd ismét megragadta a lány kezét.

– Szerencsére én lehetek az, aki megmutathatja neked az új otthonod. Rengeteg munka vár még rám, de nem akartalak magadra hagyni valamelyik szobalánnyal.

– Hálás vagyok érte – mondta Livly érzelemmentes hangon.

Egy olyan folyosóra kanyarodtak, ahol a lány még nem járt. Jerome ment elől és kitárta az ajtót neki. Livly már azelőtt megdöbbent, hogy egyáltalán belépett volna a helyiségbe. A hatalmas, falméretű üvegen akadt meg a szeme, ami közvetlenül az ajtóval szemben húzódott, és a többi részét csak akkor pillantotta meg, amikor átlépett a küszöbön. A palota déli szárnyának legutolsó szobáját kapta, így a sarkán L alakban, hosszú ablaksor helyezkedett el, ennek köszönhetően világossá és otthonossá varázsolta az egész lakosztályt. Merthogy ez inkább volt lakosztály, mint szoba. Már a nappalinak tűnő helyiség nagyobb volt a lány szolgálati lakásánál, és ebből még nyílt egy háló, egy fürdő, egy nagyobb dolgozószoba, magas könyvespolcokkal és egy saját edzőterem.

A lány a szívéhez kapott és szorosan ott is tartotta mindvégig, amíg bejárta az egészet.

Jerome hátratett kézzel és elégedett vigyorral figyelte, ahogy a lány felfedezi új környezetét.

– Jerome ez… ez már-már bűnnek számít – kiáltott fel Livly, és széttárt karokkal kilépett az edzőteremből, majd megállt a nappali közepén.

– Micsoda? Hogy itt fogsz élni?

– Nem! Hanem az, ahogy átépítetted ezt a szobát – Livly szemében valódi megbotránkozás ült. – Komolyan volt szíved ezt tenni?

Megfordult a tengelye körül.

– Az az ablak elrontja az összképet. Tényleg gyönyörű a kilátás a városra. Értem, hogy mi volt a cél, de könyörgöm, ez egy több száz éves épület!

Jerome arcáról eltűnt a mosoly.

– A palota az enyém – mondta mereven. A lány még sosem látta őt ilyen komornak. Már bánta, hogy ennyire kifakadt.

– Azt teszek vele, amit akarok. Az én tulajdonomban van az egész birtok az épülettel együtt. Csakis az én jóindulatomból látogatható a keleti szárny. Ha akarnám, holnap bezárhatnám és senki sem léphetné át többé a küszöbét.

Csend borult a szobára, és Livly a padlóra szegezte a tekintetét.

– Bocsáss meg, ha hálátlannak tűnök! – szólalt meg. – A legkevésbé sem ez volt a szándékom. Neked köszönhetem az állásomat. Nélküled talán már rég hazamentem volna Belforalba, és újra újságot osztanék a tengerparti áruház előtt.

A kezét tördelte idegességében.

– Kicsit talán túl sokat is adsz nekem egyszerre, és ezt időnként nehéz megemészteni.

Jerome lassan közelebb lépett hozzá.

– Tudom. Megrémít egy magamfajta gazdag fickó. Ezt én megértem. De neked is meg kell értened engem! Nem vagyok köteles bocsánatot kérni azért, amim van. Nagy felelősség birtokolni ezt a helyet, és rengeteg munkám van abban, hogy a palota még mindig az enyém. Apám halála után majdnem elveszítettem. A kormány korábban neki kedvezett, mert jó viszonyban volt a néhai királlyal, de ez nem azt jelenti, hogy könnyen elfogadták volna, hogy én örököljem a nemzeti kincsüket. Vissza akarták szerezni, így hát küzdenem kellett érte. Ez volt éltem első önálló lépése, és mint magad is láthatod, megtartottam az örökségemet. Én nyertem Moreen állam vezetőségével szemben. A belső átalakítások is azt szimbolizálják, hogy teljes mértékben a magam ura vagyok. Azt teszek vele, amit akarok. Érted már?

Livly tágra nyílt szemmel nézett rá, és moccani sem tudott a csodálkozástól.

– Igen, azt hiszem – mondta, szinte suttogva.

– Tudod jól, hogy sokat jelentesz nekem és szívesen meghallgatom a véleményed bármiről, de ez a téma nem vita tárgya. Sajnálom, ha csalódást okoztam! Ne nézz rám ilyen rémülten, nem bántalak!

Jerome a lány karjáért nyúlt és magához vonta őt. Összekulcsolta a kezét a háta mögött, és a kemény hasfalához szorította. Lehajolt az ajkához, és lassan megcsókolta. Livly hagyta, hogy Jerome a nyelvével körözzön a szájában, egészen addig, míg a férfi tenyere be nem hatolt a pólója alá.

Két kézzel tolta el magától, és kibújt az ölelésből.

Jerome kérdőn nézett rá, ezért Livly kénytelen volt magyarázkodni.

– Azt mondtad, nem fogsz lerohanni.

– Ez annak tűnt?

– Igen. Határozottan.

Jerome beletúrt a hajába és hangosan felsóhajtott.

– Talán túl szigorú voltam veled az előbb. Ne haragudj! Magadra hagylak, hogy nyugodtan belakhasd a szobádat. Próbáld meg otthon érezni magad az ellenérzésed dacára is!

– Igyekszem.

Jerome bólintott, majd gyors puszit nyomott Livly szájára, mielőtt kiment a szobából.

A lány néhány percig nem mozdult meg, csak a tekintetét járatta végig a nappalin, majd a jobb tenyerébe temette az arcát. Fogalma sem volt, hogyan fogja megszokni a luxust, ami körülvette. Abban a pillanatban a könyvtár ódon falai közé vágyott, így hát elindult és perceken belül maga mögött hagyta az egész déli szárnyat.

Folytatás: december 8. péntek

Ha most kapcsolódtál be, az eddig megjelent fejezetek:   VéletlenAjándékTáncUtazásOptimizmusMeghívásJerome,IgazságKétség, VacsoraSzilánkokVáltozásTámaszBarátokÁlomlány, Folyosó

A szöveg jogvédett. A szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül, sem részben, sem egészben nem közölhető máshol!

blogolj
Forrás: blogolj. eu
IV./3. fejezet: Lakosztály
Tagged on: