IV./2. fejezet: Folyosó

2.Folyosó

Jerome ezután két napig egy szót sem hallatott magáról. Livly egyszer sem találkozott vele, még akkor sem, ha éppen a palotában akadt teendője.

A lány dacosan megállta, hogy felkeresse őt a déli szárnyban, hiszen nem vágyott még egy hasonló elutasításra, mint legutóbb. Egy kicsit meg is könnyebbült, mert így megtalálta a legfrappánsabb kifogást, hogy miért is nem akar a férfival élni. Minél több idő telt el, annál biztosabb volt benne, hogy Jerome esélyei rohamosan fogynak, és van, amit már nem lehet jóvátenni.

A hét közepétől egészen hétvégéig napi három-négy csoportot vezetett körbe a palotában szinte mindennap. Egyre határozottabban és bátrabban mozgott és beszélt. Lassan belerázódott a feladatába, s amíg a történelemben kalandozott a vendégekkel, minden gondját elfeledte.

Edvinnel maradt a viszonylagos béke, de emellett tartották a két lépés távolságot is. Arra jutottak, képtelenek egy órán keresztül úgy beszélgetni, hogy közben össze ne vesszenek valamin. Az a furcsa légkör mindvégig közéjük feszült, mégis keresték egymás társaságát.

Edvin a lány elé ment a főlépcsőhöz, amikor Livly elköszönt az utolsó csoportjától és már hazafelé tartott. A szürke kőkorlátot támasztotta karba tett kézzel. Livly örült, hogy látja őt és mosolyogva közeledett hozzá.

– Ha van egy kis időd, szeretnék mutatni valamit – mondta Edvin, és a füle mögé gyűrte a szemébe lógó, hosszabb tincseit.

Livly beleegyezően bólintott és követte a fiút. Keresztülvágtak a birtokon és a kapuház felé vették az irányt. Livly már gyanította, hogy miért mennek oda, de nem akart rákérdezni. Hagyta, hogy a fiú irányítsa.

Edvin előre engedte őt a lépcsőnél, így Livly lépett be elsőként az előtérbe. Ott azonban megelőzte és elfordította a kulcsot a bal oldali ajtó zárjában. Intett a lánynak, hogy menjen be bátran. Livlynek rossz emlékei voltak az első és utolsó alkalomról, amikor a műteremben járt, ezért kissé lassan és mereven tette be a lábát oda.

Kevés változás történt azóta, csupán néhány vászon változtatott helyet, de jó részük ugyanúgy le volt takarva. Edvin elhúzta a függönyt, hogy több fény legyen a helyiségben, majd az állványhoz sasszézott és lehúzta róla a takarót.

Livly elámult az újabb festményen, és a kép szépsége elűzte a szívéből az aggodalmait. Mosoly kúszott az arcára és közelebb ment hozzá.

– Ez már hetekkel ezelőtt elkészült, csak még lusta voltam levenni. Látod? Ez más stílusú, mint amelyik nálam van otthon. Egész más technikával készült.

Livly lassan bólogatott és rácsodálkozott a fiú keze munkájára.

A festményen ugyanaz a lány szerepelt, ismét növények között ábrázolva. Most csak az arca látszott. Mindkét kezében egy falevelet tartott, egyiket a homlokához, másikat az ajka elé emelte. Livly most is elragadóan szépnek találta, pedig tekintete üres és kifejezéstelen volt. Áradt belőle némi felsőbbrendűség, mintha a lány tökéletesen tisztában lenne vele, hogy teljesen elérhetetlen az alkotója számára.

Edvin közben felfedett több vásznat is, és megkocogtatta a gondolataiba merült Livly vállát. A lány felocsúdott és körülnézett a helyiségben. Jóformán minden képen az álomból életre keltett lányt látta. Csupán két-három tájkép volt még a falnak támasztva.

– Ezeket a jeleneteket mind álmodtad? – kérdezte Livly, és körbejárt a teremben.

– Nem mindet. Némelyiket simán csak elképzeltem.

– Én azt hittem, hogy egy festő sem képes modell nélkül emberi alakot festeni. Elképesztő, hogy pusztán ábrándképek alapján rajzolsz.

A lány leguggolt az egyik alkotás elé, hogy közelebbről tanulmányozza. Oldalra billentett fejjel nézegette.

– Ez olyan furcsa, mintha egy folyosó lenne.

– Micsoda?

Edvin a lány mellé térdelt a földre, és ő is közelebb hajolt.

– Ez nem folyosó, hanem egy éjszakai, erdei ösvény. Látod? – mutatott a kép egy részére. – Ott van néhány bokor és faágak lógnak be oldalról.

– Az ott nem egy fáklya? A talaj is túl sima, túl egyenletes, olyan mintha szőnyeg lenne.

– Biztos, hogy ugyanazt látod, amit én? – vonta fel a szemöldökét Edvin. – Az nem egy fáklya, hanem… Fáklya?

– A saját festményed, és mégis el tudlak bizonytalanítani? – nézett rá széles mosollyal Livly.

– Igen, igen, ez az ösvény úgy néz ki, mint egy barna szőnyeg. Nagyon rossz passzban lehettem.

– Nem. Ez nagyon érdekes. Nézd csak meg! Így tulajdonképpen olyanok ezek a növények, mint a folyosó falából nőttek volna ki. A szőnyeg mellett, pedig virágok…

Livly váratlanul elhallgatott. Szemei kikerekedtek, és lassan felegyenesedett. Hevesen peregtek a gondolatok a fejében és a homlokára tapasztotta a tenyerét.

Gyors léptekkel körbefordult a szobában, és úgy járkált fel, s alá, mint a mérgezett egér.

Edvin aggodalmas arckifejezéssel figyelte.

– Mi a baj? – kérdezte.

Livly felemelt a földről egy vásznat és maga elé tartotta.

– Mindenhol növények. Az összes képedet a zöld háttér uralja. Miért?

A lány Edvinre nézett, aki tanácstalanul tárta szét a kezét.

– Szeretem a természetet.

– Csak ezért?

– Mi más oka lenne?

– Nem találod furcsának, hogy van egy festményed, amin egy folyosót ábrázoltál, tele növényekkel?

– Az csak képzelgés, Liv. Te láttad meg benne ezt a furcsaságot. Jó vicc, de nehogy már komolyan vedd! Az ott egy ösvény.

Livly letette a képet és közelebb lépett Edvinhez. Mélyen a szemébe nézett.

– Ennek is köze van az északi szárnyhoz. Valami itt nagyon sántít.

– Te már a betege lettél ennek az egésznek! – fakadt ki Edvin. – Vedd már észre, hogy egyfolytában ezen lovagolsz! Ennek a teóriának se füle, se farka, puszta kitaláció.

– Én nem hazudok! – csattant fel Livly és a mellkasára bökött. – A saját két szememmel láttam, és istenemre mondom, kiderítem a titkát!

– Nem tartalak hazugnak, de…

– Mi „de”? Hiszel nekem, vagy sem? Ha hinnél, akkor nem kérdőjeleznéd meg folyton minden egyes szavam.

Livly ismét elhallgatott, majd elgondolkodva körbepillantott a helyiségben, de tekintete végül a fiún állapodott meg.

– Az is különös, hogy mi mindig összeveszünk. Nincs olyan alkalom, hogy valamin ne kapnánk fel a vizet. Az is furcsa, hogy hiába tépjük egymást állandóan, én képtelen vagyok gyűlölni téged. Már undorodnom kéne még a látványodtól is, de szeretek veled lenni. Miért?

Livly szemét ellepték a könnycseppek.

– Tudni akarom, miért vagy fontos nekem! Érzem, hogy a válasz ott van az északi szárnyban, akkor is, ha bolondnak tartasz érte.

Észrevétlenül közelebb kerültek egymáshoz. Már csak a karját kellett volna kinyújtania, hogy elérje a fiút, de egyikük sem mozdult. A pillanat megfagyott és nem történt semmi. Livly vágyott az érintésre. Vágyott arra, hogy a fiú tegyen egy lépést felé. Szüksége volt egy mozdulatra, ami megnyugtatja háborgó lelkét és elhiteti vele, hogy van remény.

Edvin azonban fokozatosan elhátrált tőle. Livly nyelt egyet és sűrű pislogások közepett, megszégyenülve hajtotta le a fejét.

– Én is kedvellek – szólalt meg a fiú és Livly felpillantott. – Ha bármiben a segítségedre lehetek, szólj nyugodtan! Tudod, hol találsz.

Ezzel megfordult, és az ajtó felé indult.

Livly visszatartotta a lélegzetét pár percig, miközben Edvin távolodó hátát figyelte. A lány szívében kimondhatatlan üresség tátongott.

Folytatás: december 5. kedd

Ha most kapcsolódtál be, az eddig megjelent fejezetek:  VéletlenAjándékTáncUtazásOptimizmusMeghívásJeromeIgazságKétség, VacsoraSzilánkok, Változás, Támasz, Barátok, Álomlány

A szöveg jogvédett. A szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül, sem részben, sem egészben nem közölhető máshol!

blogolj
Forrás: blogolj. eu
IV./2. fejezet: Folyosó
Tagged on:                             

One thought on “IV./2. fejezet: Folyosó

Hozzászólások kikapcsolva.