Interjú

Könyv Guru interjút készített velem a hetekben. Az interjút most itt is teljes egészében el lehet olvasni.

Az írás olykor életet is menthet, a zuhanyozás pedig a legjobb ihlető forrás – derül ki Krencz Nórával készített interjúnkból. Az eredeti mestersége, a cukrászat mellett a regényein dolgozó írónővel az Ad Librum Kiadó gondozásában hamarosan megjelenő Megszámlálhatatlan – A hordozó című kötete kapcsán beszélgettünk.

Lassan egy évtizede ír, mégis csak most, első regénye megjelenése előtt „ajándékozta” meg magát a gondolattal, hogy író lett. Ennyire a megjelent kötet(ek)től függene az írói lét?

Nem feltétlenül. Ez a csak a saját, berögzült gondolkodásmódomnak köszönhető, vagyis soha nem élem bele magam semmibe előre, mert akkor általában nem jön össze. Nevezhetjük ezt egyfajta babonának is, de egyébként nem jellemző rám az ilyesmi. Természetesen a családom és a barátaim már régóta íróként tartanak számon, és sokszor meg is kapom a magamét, ha ezt kétségbe vonom. Mostantól nem lesz ebből konfliktus közöttünk, mert

ha úgy is alakul, hogy senki sem kíváncsi rám és a könyvemre, én akkor is író vagyok.

Milyen műfajba sorolná be a regényét, és mit gondol, mely korosztályokból kerülnek majd ki az olvasói?

Fantasy, kalandregény – némi romantikával. Bízom benne, hogy több korosztály is szívesen kézbe veszi majd, ugyanis nem kifejezetten csak tinédzsereknek vagy kizárólag harminc felettieknek írtam. A szereplőim huszonévesek a regényben, így elképzelhető, hogy a korombeli fiatal felnőttek lesznek az én „táborom”. Mindenkinek ajánlom, aki szeret egy kicsit elrugaszkodni a valóságtól.

Mitől sajátos a látásmódja: be tudná mutatni az Ön által teremtett különleges világot?

Ha azt mondom, hogy több szereplőm is halhatatlan, meglehet, hogy páran előítéletekkel kezdik az olvasást. Manapság ez egy rendkívül divatos téma, sőt valljuk be, sokan úgy vélik, lejárt lemez. Rengeteg vámpíros és egyéb hasonló regény született mostanság. Gondolom, felmerül a kérdés: én miért nyúltam hozzá mégis. Azért, mert új köntösbe akartam bújtatni. Újra akartam értelmezni. Szerettem volna alkotni valami egész mást. Sikerült-e? Az olvasóim fogják eldönteni.

Több helyen (egyebek mellett a regény köszönetnyilvánításai között) is utal arra, hogy az írást évekkel ezelőtt, súlyos családi gondok hatására kezdte el, és ez aztán az „életemet mentette meg”. Mennyiben volt az Ön számára terápia a regényírás? Mit gondol, mi a titka annak, hogy egy ilyen „terápiás regény” az olvasók számára is érdekes legyen?

Nem szeretném az egész műre ráhúzni a „terápiás” jelzőt, ugyanis csak az első fejezet íródott akkoriban, amikor szükségem volt valami kapaszkodóra. Emellett több történet is született abban az időszakban, és azok nagyon sokat segítettek nekem. Fenntartottak a vízen, és nem hagyták, hogy elsüllyedjek. Persze, így is voltak mélypontok, de ha nem teszem, amit teszek, sokkal rosszabb lett volna. A Lelkem egy darabja című bemutatkozó írásomban megemlítem, hogy évekkel később vettem újra elő a régi „barátaimat”, és felfrissítettük a kapcsolatunkat. Nyugodt környezetben, egy új életben, minden teljesen átalakult.

Honlapján írja, hogy „a legjobb ötleteim a zuhanyzóban születtek”, de vasalás, zenehallgatás, utazás közben is gondolkodik az íráson. Mik indítják be jobban a fantáziáját: a különböző hétköznapi élethelyzetek vagy inkább a külvilág kizárása? 

Minden egyéb tevékenység csak megalapozza azt, ami végül a zuhanyzóban teljesen kiforrja magát. Ott ér el a felismerés, hogy „igen, ez az”. Ha nincs időm este leülni a gép elé, akkor gyorsan lejegyzek mindent egy füzetbe, és legközelebb azt veszem elő. A zene az más. Akkor van rá szükségem, ha ténylegesen nekiállok írni. Többnyire addigra már tudom, hogy mit akarok kihozni egy-egy helyzetből, és a zene segít ráhangolódni a munkára, ha pedig esetleg a család körülöttem mozgolódik, nem zavarnak meg a töprengésben.

krencz-nora_megszamlalhatatlan_izelito_gedai-karolina
Illusztráció: Gédai Karolina

Íróként kik hatottak Önre, kiknek az írásait olvassa szívesen?

Őszintén szólva nincs kedvenc íróm. Vannak könyvek, amiket nagyon szeretek (például az Elfújta a szélért rajongok), de mégsem mondanám, hogy Margaret Mitchell nálam a favorit. Azonban bátran kijelentem, hogy Scarlett O’Hara karakterét imádom. Egyszerre lehet szeretni és szívből gyűlölni is, mert hihetetlenül jól ki van találva ez a nőszemély. Lenyűgözött engem Cassandra Clare árnyvadászos fantáziavilága is. Amikor az utolsó kötetet is végigolvastam, néhány percig csak ültem, és néztem ki a fejemből, annyira a hatása alatt voltam. Andrzej Sapkowski Vaják sorozata is belopta magát a szívembe. Aki kedveli a cinikus humort, olvassa el!

„Civil” munkája miatt kora hajnalban kel, napközben keményen dolgozik. Mikor tud időt szakítani az írásra és mi motiválja, hogy más elfoglaltságai mellett (után) is leüljön írni?

Amikor csak lehetőségem adódik rá, kihasználom. Ha váratlanul beugrik egy jó ötlet, az akkor is felvillanyoz, amikor épp nagyon fáradt vagyok, és ha nem is állok neki kifejteni, egész biztosan feljegyzem a vázlatfüzetembe, hogy ne felejtsem el. Sajnos ilyen is történt már és rettenetesen bosszantott. Elszántan igyekeztem felidézni a gondolatot és nem sikerült. Az írás számomra nagyon fontos. Hobbi és mégsem hobbi, hiszen nem csak szabadidőmben csinálom, hanem gyakorlatilag folyamatosan. „Írok” reggel a vonaton, a munkahelyemen, amikor hazafelé tartok, stb. A szereplőim, a történetem mindig velem vannak és hozzám tartoznak. Ez több, mint egy hobbi. Ha nem írhatok, fellép nálam a “sárkány-effektus”.

Elolvastatja-e valakivel, amit ír, és ha igen, kiknek a véleménye számít igazán?

Van néhány számomra nagyon kedves személy, akik már akkor olvasták a Megszámlálhatatlant, amikor még tele voltam kétségekkel saját magamat illetően. Nem hittem el, hogy bárkinek is tetszeni fog, de azért megmutattam nekik, és megdöbbentem a reakcióikon. Esély sem lehetett, arra, hogy összeszövetkezzenek, hiszen sosem beszéltek egymással, mégis ugyanazt mondták:

„Nem bírtam abbahagyni, olvastam, olvastam és egyszer csak vége lett. Hol a többi?”

Ekkor még csak néhány fejezet volt kész. Azóta is mindig nekik mutatom meg először, ha írok valamit, és tudom, hogy azt is megkapom, ha épp nem voltam jó formában. Hiszek nekik, és érdekel a véleményük.

A regény kissé talányos címe (Megszámlálhatatlan – A hordozó), és a befejezése is azt sejteti, hogy folytatódhat a történet. Tervezi ezt már, vagy a fogadtatástól teszi függővé?

Ami azt illeti, a második része már kész van, és most írom a harmadikat. Fontos a fogadtatás is. Ha tetszik az embereknek az első, akkor a többit is szeretni fogják.

 

Interjú
Tagged on: