III./4. fejezet: Barátok

4. Barátok

Livly már az ágyában feküdt, amikor eszébe jutott, hogy egy másik fontos dologról nem beszélt Edvinnel: Nem említette neki az északi szárnyban növekedő botanikuskertet.

Majd kifúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy a kertészfiú miként vélekedne erről a jelenségről, illetve, hogy egyáltalán tud-e róla.

Legszívesebben azon nyomban kiszaladt volna az ajtón, hogy megkérdezze, de már nem akarta zavarni. Örült, hogy a fiúval határozottan javuló tendenciát mutatott a kapcsolatuk, nem állt szándékában ezt lerombolni.

Félt a füllyukasztás okozta fájdalomtól. Rettegett. Mégis megpróbált elaludni, mert abban bízott, másnap még több rejtélyre találnak megoldást.

Reggel korán kelt. Még azelőtt kibújt az ágyból, hogy mások felébredtek volna. Odakint senki sem mozgolódott, így Livly egy kihalt, csendes kerten vágott át. Melegítőt és tornacipőt húzott, hogy kényelmes ruházatban indulhasson felderítőútra. Egyetlen célja volt: az északi szárny. Azonban ezúttal nem az őrökön keresztül akart bejutni.

Ott kerülte meg az épületet, amerre a fülbevalót is üldözte. Átverekedte magát a szűk helyen, a fal és a magas kőkerítés között, majd igyekezett halk léptekkel olyan messzire szaladni, hogy jól ráláthasson az egész épületszárnyra.

Amikor először megpillantotta, mindenfelé kilógó ágakat, indákat, leveleket látott, de most, hogy jobban megfigyelte, megállapította, hogy a palotának csak egy bizonyos részét nőtték be a növények. A harmadik emeleti ablaksorban, szám szerint a negyediktől indult és a kilencedikig terjedt. Livly már hallott olyasmiről, hogy tetőkertet telepítenek egy épületre, vagy esetleg egy földszinti üvegházat, de hogy a szobák kellős közepére ültetnének, az eléggé értelmetlennek tűnt.

„Mifélék lehetnek ezek, hogy Jerome rejtegeti őket?”

Livly nem tudatosan, de egyre közelebb ért a falhoz. Miután messziről megszemlélte, léptei lassan odavitték az épület tövébe. A lány megérintette a tenyerével az érdes falat, és fejét hátra hajtva felpillantott. Éppen felette lógott egy apró, hosszúkás levelű bokor ága, de számára elérhetetlen magasságban. Végighaladt a fal mellett, de a kezét egy pillanatra sem vette le róla. Mintha félt volna, hogy ha elengedi, elfut előle. Persze, ez elképzelhetetlen volt, Livly mégsem húzódott el a faltól.

Az ablakokat kémlelte, pásztázta, hol talál rajtuk rést, hézagot. Olyan helyet keresett, ahonnan beleshet a földszinti ablakok üvegén, mert az épület alapjának magassága miatt nem látott be rajtuk. Úgy akart bejutni, hogy senki se állíthassa meg, kikerülve az őröket.

Egyetlen fa esett közelebb a falhoz a többinél. Ez tűnt Livly egyetlen lehetőségének, hogy legalább beleshessen az épületbe. Felmászott a törzsén és az ágakba kapaszkodott, s próbált minél feljebb jutni. Kiválasztott egy vastagabb ágat, amin elhelyezkedhetett és félrehúzta a szeme elé lógó lombozatot.

Pont egy szintre került az egyik második emeleti ablakkal, és nagyon elégedett volt az ötletével. Csak egy kicsit kellett már feljebb jutnia, és eléri a harmadikat.

Épp húzódzkodott és keményen összpontosított, amikor a szeme sarkából mozgást érzékelt. Abba az irányba kapta a fejét, amerre sejtette, de nem látott semmit. Gyorsabban mászott és mozdulatai kapkodóbbá váltak.

Váratlanul megreccsent alatta az ág, ezért megállt. A rémülettől hevesebben vert a szíve és levegő után kapkodott. A következő lépést már óvatosabban tette meg.

Végül megállapodott egy szimpatikus és viszonylag biztonságosnak tűnő faágon, és onnantól már csak az ablakra figyelt.

Ha korábban mozgott is valami körülötte, már nem mutatkozott. Livly nem mérte az időt, amit fenn töltött, így fogalma sem volt róla, hogy mennyit vesztegetett el belőle. Csak nézte, ahogy a kilógó leveleket meg-megrezzenti az enyhén fújdogáló szél, mert annál beljebb nem látott. A növények olyan sűrűn fedték el az üveget, vagy néhol az ablakok keretét, hogy a helyiségből semmi sem látszott.

Livly csalódott volt, de abban legalább biztos lehetett, hogy nem csak a szeme játszott vele. A növények valóban ott voltak. Már csak azt kellett kideríteni, hogyan kerültek a palota kellős közepére.

Akkor mászott le, amikor meghallotta az első hangokat a távolból. Valahol emberek beszélgettek egymással, s Livly nem akarta megkockáztatni, hogy észrevegyék. Lassan leereszkedett a földre, és a nadrágjába törölte a kezét.

Még egyszer utoljára felnézett a harmadik emeleti ablakokra, s szilárd elhatározás született benne, hogy legközelebb bejut oda valahogy.

 

A fogadalom kiűzte a szívéből a csalódás érzését, s inkább arra gondolt, hogy idővel sikerülni fog.

Mély sóhaj szakadt fel a bensőjéből, de ez most a megkönnyebbülésé volt, hogy a dolgai picivel jobban állnak, mint előző nap. Egy dallamot dúdolt, miközben közeledett a bejárati ajtó felé, és egy lopott pillantást vetett a szomszéd házra is, amely sosem volt még olyan közel hozzá, mint abban a percben.

A dallam hangosabb lett, amikor lenyomta a kilincset.

– Tádáám!

Szabályosan felugrott ijedtében, amikor benyitott és Jerome lelkes ábrázata fogadta. A kezében ismét pezsgőt tartott és konfetti szállt a levegőben, ami már épp a padló felé tartott.

– Te mit… – „keresel itt?” A lány inkább elharapta a mondat végét, elvégre mégsem vághatta ezt a főnöke képébe, aki lakhatást biztosított neki.

Azonban nem feledhette el, hogy mennyire haragszik rá. Akkor fordult elő először, hogy igazán a pokolba kívánta férfit, és ha megteheti, azon nyomban kilökte volna a lábtörlőre.

– Merre jártál, kedves?

Jerome csókot nyomott Livly szájára, és látszólag az sem zavarta, hogy a lány ezt nem viszonozta. Bal karjával átfogta a derekát és behúzta őt a nappaliba. Az étkezőasztalon újabb ajándékdoboz várakozott, masnival átkötve.

Livlyt ez még jobban feldühítette.

– Jerome, megbeszéltük, hogy nem hozol több ajándékot – nézett haragosan a férfi szemébe.

– Ó, édes Livly, ezt most teljesen legálisan tettem, hiszen – a plafon felé dobta a markában lévő maradék konfettit, ami egyenesen Livly fején landolt – születésnapod van. Boldog születésnapot, Livly!

A lány köpni-nyelni nem tudott a csodálkozástól. Annyira lefoglalták a gondjai, hogy teljesen elfelejtette a saját születésnapját. A hír meglepetésként érte, de ez csak addig tartott, míg újra eszébe nem jutott Jerome viselkedése az elmúlt napokban.

Összefonta a karját maga előtt és igyekezett szigorúan nézni.

– Tudod, több kérdés is felmerül bennem. Honnan tudsz a születésnapomról? Mióta kutakodsz utánam? Miért teszed? Hol vagy olyankor, amikor szükségem van rád, és miért csak akkor jelensz meg mindig, amikor épp úgy tartja kedved? Kedvesnek szólítasz engem, de vajon miféle kapcsolat van közöttünk egyáltalán? Mit jelentek neked?

Jerome kissé megrökönyödött a lány kifakadásán, majd gondolkodóba esett.

– Igazad van, hogy dühös vagy rám. Ezt most megérdemeltem. Szeretném megmutatni, hogy mennyit is jelentesz nekem valójában, mert tény, hogy a te szemszögedből nézve ebből kevés látszik.

Közelebb lépett és óvatosan a lány karjára tette a kezét. Livly ellenben nem mozdult, csak továbbra is kitartóan farkasszemet nézett vele.

– A feladataim zöme a palotába szólít engem, így ritkán jöhetek el hozzád. Ha, azt szeretnéd, hogy ez megváltozzon, költözz át hozzám! Élj velem a palotában!

Livly szeme elkerekedett. Megfeszített tagjai elernyedtek, úgy érezte, menten elájul. Megrázta a fejét, hogy eszméleténél maradjon.

– Hogy… hogy költözzek át?

– Igen. Miért ne? Persze kaphatsz külön szobát is, ha az ajánlatot túl soknak találod.

A lány tátott szájjal nézett rá, majd kissé elhúzódott.

– Sosem kaptál még ehhez fogható szülinapi ajándékot – mondta Jerome. – Tőlem ezt is megkapod, csak gyere!

Livly a homlokát ráncolta és hiába kutatott magában öröm után, annak szemernyi szikráját sem találta. Edvin haragos arca jelent meg előtte, amikor még azt hitte, hogy a lány a főnöke barátnője.

– Nagyon szépen köszönöm, Jerome, de nem mehetek!

– De hát miért? – tárta szét a karját a férfi.

– Az alkalmazottad vagyok, nem a szeretőd. Ideje, hogy végre tisztázzuk. Nem akaszthatsz le a falról, mint egy kabátot, amikor épp úgy gondolod!

– Pont erre találtam megoldást. Nem szeretném, hogy ezt érezd. Azt akarom, hogy tudd, fontos vagy nekem.

– Nem értem, hogy mitől lettem az – fakadt ki Livly újra. – Magyarázd meg!

– Nem tudom! – Ez már a férfit is kihozta a sodrából, és felemelte a hangját. – Miért olyan elképzelhetetlen, hogy valaki képes első látásra beléd szeretni? Miért lenne furcsa, hogy aki szeret, mindent meg akar neked adni, pláne, ha meg is teheti? Miért nem próbálsz meg bízni bennem? Tessék, akkor most te válaszolj az én kérdéseimre!

Livly állta a tekintetét, de nyelt egyet, mert belül ő is érezte, hogy túl messzire ment. Lehajtotta fejét.

– Bocsáss meg! – mondta halkabban. – Azt hiszem, a támadás váltotta ki ezt belőlem.

– Megértem, hogy megijedtél – Jerome, amint megérezte a hangulatváltozást, közelebb lépett hozzá. – Nem támadás volt. A szakemberek azt mondták, gyártási hibás üveg volt és valószínűleg túlhevült a melegtől.

– Ilyen létezik? – nézett fel rá kérdőn a lány.

– Ha ők mondják, bizonyára.

Jerome átölelte Livlyt, aki ezúttal nem húzódott el.

– Most pedig elviszlek valahova. Ideje, hogy kimozdulj egy kicsit.

 

Jerome kirándulni vitte Livlyt. Egy népszerű túraútvonalat jártak be az erdőben, ami nem esett túl messze a fővárostól. A fák között a lány számára megállt az idő, és messzire űzte minden addigi gondját.

Az erdő széléhez Jerome kocsijával mentek, ami szintén élményszámba ment a lány életében, hiszen korábban sosem utazott autóval. Régi környezetében senki sem engedhette meg magának ezt a luxust. Moreenben túl drága volt az üzemanyag az átlagembereknek, így a nagy többség a tömegközlekedést választotta a hosszabb utakra.

Az erdei ösvény egy pihenőkomplexumnál ért véget, ahol a túrázók nyugalomba helyezhették megfáradt tagjaikat és alaposan belakmározhattak.

– Nem szeretnék túl sokat enni – mondta Livly, miközben a kezében tartotta az étlapot – különben gurulni fogok az autóig.

– Egyél csak bátran! – mosolygott Jerome. – Hívok valakit, aki hazavisz minket. A másik kocsiért ne aggódj! Az is haza fog kerülni.

Livly elképedt, de nem morfondírozott sokáig, mert ebben a pillanatban tették le elé az italát.

Késő délután gördültek be a palota kapuján, ami a szolgálati házaknál rakta ki őket, majd tovább haladt a garázsok felé.

Jerome Livly kezét fogva kísérte el a lányt az ajtóig. Amikor odaértek, nem engedte még el. Magához vonta.

– Remélem, jól érezted magad – duruzsolta, miközben egy barna tincset Livly füle mögé tűrt.

– Igen. Minden nagyon jó volt. Köszönöm!

Jerome rendületlenül mosolygott, majd az ajka rátalált a lányéra. Livly szeme végig nyitva volt, de nem húzódott el.

Szeme sarkából látta, hogy a szomszéd ház ablakában egyszeriben lecsapódik a reluxa. Összeszorította száját és eltolta magától a férfit.

– Jó éjszakát! – mondta, és próbált továbbra is kedves lenni, bár a gyomra már görcsben volt.

– Gondolkozz az ajánlaton! – ezzel a kéréssel köszönt el Jerome, és megvárta, míg Livly bemegy a házba. A lány sebesen a konyhaablakhoz sietett és onnan figyelte, hogy a férfi átsétál a tuják között és eltűnik. Amint kikerült a látóteréből, Livly visszarohant az ajtóhoz és résnyire nyitotta.

Megállapította, hogy tiszta a levegő, majd kilépett és becsukta maga után az ajtót. Fürgén szaladt át a szomszédba, és bedörömbölt Edvin ajtaján. Félt, hogy a fiú nem fogja kinyitni neki, de nem így lett.

Korábbi lazasága kissé megváltozott. Látszott, hogy megpróbál úgy tenni, mint aki teljesen érdektelen, de nem nagyon jött neki össze. Határozottan feszült volt.

– Ha még egyszer hazudsz nekem, soha többé ne merj megszólítani! Még csak ne is nézz rám!

Kilépett az ajtó elé, és olyan közel volt Livlyhez, hogy a lány érezte a lehelete melegét.

– Miért állítottad, hogy nincs köztetek semmi? Mi célod volt vele?

– Nem hazudtam, mert nem is mondtam ilyesmit. Csak annyit mondtam, hogy eddig félreismertél.

– Minek akarsz jóban lenni velem?

– Miért ne akarhatnám? Kollegák és szomszédok vagyunk.

Edvin nem vágott azonnal vissza, csak haragosan nézett.

– Kértelek, hogy délután gyere át.

– Itt is vagyok.

– Már este van – mutatott körbe Edvin. – Megy le a Nap. Látod?

– Mi ütött beléd? – kérdezte a lány keserűen. – Igen, valóban úgy érzem, jóban kéne lennünk, de nem tartozom neked elszámolással. Nem vonhatsz kérdőre a tetteimért! Világos? Te nem akartál eddig szóba állni velem. Az, hogy tegnap beszéltünk, nekem köszönhető, mert nyitottam feléd.

Edvin szaporán vette a levegőt. Hátat fordított neki, majd pár pillanat múlva újra a lány elé állt.

– Ne haragudj! – mondta, és a homlokára tapasztotta a kezét. – Általában nem vagyok ilyen forrófejű. Nem tudom, mi volt ez. Talán…megint az a furcsa késztetés, hogy utálnom kell téged. Pedig…nem is utállak.

Livly szeme tágra nyílt.

– Igazad lehet – bólogatott. – Ez nem mehet így tovább! Szúrd ki a fülem, és megpróbálom előkeríteni a fülbevalót!

– Most nem megy. Bocsáss meg! – Edvin a lány felé tartotta a jobb kezét. Heves feldúltságától egyfolytában remegett. – Holnap megcsinálom. Rendben?

Livly beleegyezően bólintott.

Néhány percig csak álltak egymás előtt szótlanul, majd Livly megkérdezte:

– Bemehetnénk? Szeretnék kérdezni valamit.

Most Edvinen volt a bólintás sora, majd előre engedte.

Livly nem ült le és nem kért inni sem, csak határozottan a fiú elé állt, amint becsukódott az ajtó.

– Mit tudsz az északi szárnyról?

Edvin a homlokát ráncolva nézett a lány szemébe.

– Tudnom kéne valamit? Le van zárva. Szállodát akarnak csinálni belőle.

– Biztos vagy benne? – kontrázott Livly.

– Már miért ne lennék?

– Akkor a harmadik emeleti őserdő valamiféle turistáknak szánt, egyedi látványosság?

– Miről beszélsz?

– Még sosem vetted észre? Pedig kilógnak az ágak az ablakon.

Edvin hátrébb lépett, amennyire az ajtó engedte.

– Ez meg miféle elmélet?

– Nem elmélet. Igaz. Még megdöbbensz ilyesmin, azok után, amit tegnap összehordtam?

– Sosem láttam semmiféle őserdőt. Bár ami azt illeti, dolgom sem volt soha az északi szárnyban.

– Be kell jutnom oda – szögezte le Livly. – Közelről akarom látni azokat a növényeket.

– Őrök őrzik a bejáratot.

– Tudom. Beszélgettem velük.

– Akkor te jobban ismered őket, mint én.

Livly megmarkolta a fiú karját.

– Akkor is segítened kell! Felülök a nyakadba és bemászok az ablakon, de valahogy mindenképpen bejutok, ez biztos.

– Jól van, Liv, nyugodj meg!

„Liv.”

A lány elengedte Edvin karját, és az ajka lassan elnyílt. Még soha senki nem nevezte őt Livnek. A fiú ezt nem vette észre, és megvakarta a homlokát.

– Megpróbálok segíteni, amennyiben ez elősegíti, hogy mindketten tisztán lássunk. Lehet, hogy a te növényeid is beletartoznak ebbe a körbe.

Livly nehezen tért vissza az eredeti témához, mert még mindig hangtalanul hápogott.

– Köszönöm, hogy hiszel nekem! – a lányból csak halk suttogásként jutottak ki a szavak.

– Mire valók a barátok? – rántotta meg a vállát Edvin, majd megveregette a lányét, és kikerülve őt a konyhába ment. – Erre inni kell – jelentette ki, majd elővett két doboz sört a hűtőből.

Folytatás: november 28. kedd

Ha most kapcsolódtál be, az eddig megjelent fejezetek:  VéletlenAjándékTáncUtazásOptimizmusMeghívásJeromeIgazságKétség, VacsoraSzilánkok, Változás, Támasz 

A szöveg jogvédett. A szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül, sem részben, sem egészben nem közölhető máshol!

blogolj
Forrás: blogolj. eu
III./4. fejezet: Barátok
Tagged on:                             

3 thoughts on “III./4. fejezet: Barátok

Hozzászólások kikapcsolva.