III./2. fejezet: Változás

2.Változás

A takarítónők egy óra alatt kiporszívózták és rendbe tették a lakást, s magára hagyták Livlyt. Jerome persze nem tért vissza.

A lánynak már csak egyetlen támasza maradt. A fülbevaló, ami még mindig ott feküdt a dobozában, ahol hagyta. Leült az ágya szélére, és felnyitva az ölébe tette a dobozt.

– Nem bírom tovább – mondta neki. – Eddig is képes voltál közvetetten szólni hozzám. Most miért nem találod meg a módját? Nincs lyuk a fülemen, sosem foglak hordani. Beszélj hozzám, vagy keress valaki mást, aki teljesíteni tudja, amit akarsz!

A két kis ékkő hosszú idő után megmoccant, és Livly szíve majd kiugrott.

– Tehát hallasz. Ennek örülök.

A fülbevalópár lassan elemelkedett a dobozától és Livlyvel szemmagasságba került. A lány tágra nyílt szemekkel nézte. Már nem félt tőle, de azért mindig rácsodálkozott erre a varázslatos rejtélyre.

Az ékszer egyszerre a kitört ablak irányába repült. Livly követte a tekintetével, s amikor „barátja” kiszállt a szabadba, és egy kanyart véve eltűnt a szeme elől, rémülten szaladt az ajtóhoz, hogy utolérje.

A zoknira nem volt ideje cipőt húzni. Jobb híján beleugrott hát a bolyhos fürdőszobapapucsába, és azzal rohant ki a házból.

Futott, amennyire csak tudott, és egyfolytában az ékszert kereste a levegőben. Nem törődött vele, hogy megláthatja valaki. Szaladt és kutatott a szemeivel.

Amikor meglátta, ahogy a napfény megcsillan a smaragdkövön, még gyorsabban szedte a lábait.

A fülbevaló átsuhant a kerten, és nem törődött vele, hogy a lány tudja-e követni. Livly igyekezett folyamatosan figyelni, hogy merre van, de a terep, amin haladt nem könnyítette meg a dolgát. Vagy rózsabokrok, vagy kerti tavak állták el az útját, ami felett ugyebár a „barátja” könnyedén átröppent, de neki ki kellett kerülnie.

Livly félt, hogy szem elől téveszti, és végleg magára marad. Egyedül ez a kis tárgy adott neki reményt és kecsegtette új lehetőségekkel, nem hagyhatta, hogy csak úgy eltűnjön az életéből.

– Állj meg! – szólt utána lihegve és kifulladva, de csak azért sem állt meg – Kifúratom a fülem. Hallod! Maradj velem!

Az ékszert jól láthatóan nem érdekelte, mert tovább repült a palota északi szárnya felé. A fülbevaló és Livly is közelítettek az épülethez, de amikor elérték, az ékkövek még gyorsabban nekiiramodtak, s a kertet a várostól elválasztó fal és az építmény közti keskeny résen átröppenve végleg nyoma veszett.

A lány megtorpant a rés előtt. Egy embernek elég hely volt ott, hogy átférjen. Hiába nem látta a fülbevalót, még nem adta fel a keresést. Átlépdelt a fal mellett, és a palota hátsó kertjében kötött ki. Jobb kéz felől az északi szárny magasodott fölé. Livly körülnézett, de sehol sem látta, amit keresett. Felpillantott a szürke falra, majd csalódottan nekidőlt.

Otthoni papucsa itt-ott szétszakadt, és ahol nem lógott róla a bolyhos anyag, ott foltos volt a portól. Livlyt ez cseppet sem izgatta, de a fülbevaló elvesztése annál inkább. Átkarolta magát és összeszorította az ajkát.

– Te meg mit művelsz? – reccsent rá egy éles hang balról.

Az illető épp akkor verekedte át magát a falrésen. Amikor Livly felismerte benne Edvint, nyelt egy nagyot.

A fiú a lány elé lépett és végigmérte.

– Mi ütött beléd? Letaroltad a nárciszokat. Nem tudsz a lábad elé nézni?

Livly ajka megremegett. Edvin szeméből sütött a színtiszta harag.

– Bo…bocsáss meg! – dadogta szerencsétlenül a lány és lehajtotta a fejét.

Edvin eltávolodott tőle, de mindvégig lesújtó pillantásokat lövellt felé. Lassan abba az irányba fordult, ahonnan jött. Livly nem bírta elviselni, hogy így váljanak el ismét, ezért ellökte magát a faltól és a fiú mögé lépett.

– Mi bajod velem? – kérdezte.

Edvin megtorpant, és Livly egy pár percig csak nézte a mozdulatlan fiú hátát. Újra elindult, hogy otthagyja, de Livly már erőszakosabb volt. Megiramodott, elé vágott és a mellkasára csapva, két kézzel visszatartotta őt.

– Nem! Nem mehetsz el addig, amíg nem válaszolsz! Ezúttal nem.

Edvin lenézett rá, és furcsán kifejezéstelen volt a tekintete. Arcán egyszer undorodó, másszor megilletődött pillantások váltották egymást. Nagyon különös volt, mintha valami tudatmódosító szer hatása alatt állna.

– Mondj már valamit! – kiáltott rá Livly. – Miért utálsz? Mi rosszat tettem, amiért így viselkedsz velem?

Edvin végül egy közömbös ábrázatot választott a felelethez.

– Én is ugyanezt kérdezhetném tőled. Elhiszem, hogy nem vagyok álmaid fickója. Nem vagyok olyan, mint a főnököd, de mégsem kéne ezt ilyen nyilvánvalóan kimutatni. Inkább menj el mellettem úgy, hogy ne is nézz rám, de kímélj meg ettől a gőgös tekintettől! Mitől vagy te különb nálam?

Livly tágra nyílt szemekkel bámulta. A könyvtárban elhangzott beszélgetés minden szava élénken élt még a fejében, de mégis borzasztó és letaglózó volt ezt közvetlenül az arcába kapni, mint valami hidegzuhanyt.

– Én soha… Én egyszer sem néztem rád úgy, ahogy te. Most csak rám akarod kenni az egészet, ahelyett, hogy felvállalnád a tetteidet. Miért lennék veled goromba, amikor nincs is okom rá?

– Honnan tudjam? – kontrázott Edvin.

– Kérlek, nyugodj le! Szeretném ezt tisztázni. Úgy tűnik, mindketten félreértettünk valamit.

– Inkább csak kerüljük el egymást! Azzal mindketten jobban járunk.

– Ne! Az is veszekedést gerjeszt. Értsd már meg, hogy én nem szeretnék veled haragban lenni! Neked sem jó ez így, ugye? Ki tudna ezen változtatni, ha nem mi ketten?

Edvin erre nem mondott semmit. Inkább csak a mellkasához nyúlt, és lefejtette magáról Livly – időközben – ökölbe szorult kezét. A lány csak ekkor ébredt rá, hogy mindvégig a fiú kantárzsebébe kapaszkodott.

Amikor Edvin hozzáért, az még a tekinteténél is különösebb érzés volt. Érdes, száraz tenyere dörzsölte Livly kézfejét, de ő mégsem akarta, hogy elengedje. Ám Edvin elengedte.

Néhány percig csak álldogáltak egymással szemben és zavartan nézelődtek jobbra-balra.

– Egyébként miért rohantál ide? Mi célod volt vele? – kérdezte Edvin, de kerülte Livly pillantását.

– Én… ööö… csak láttam egy macskát. Erre futott.

A fiú mégis rásandított egy kicsit.

– Macskát üldöztél?

– Igen – vágta rá magabiztosan a lány.

– Világoskék mamuszban?

Livly a lábfejére nézett, és kereste az újabb hihető magyarázatot.

– Nagyon szeretem a macskákat. Eléggé beindulok tőlük, mármint… muszáj megsimogatnom.

Edvin megvakarta a feje búbját, és elnézett Livly mellett.

– Teljesen eszelős vagy.

A fiú nem firtatta tovább a dolgot, de még csak vissza sem nézett, miután kikerülte a lányt és magára hagyta.

Vajon mit gondolna rólam akkor, ha tisztában lenne az igazsággal?morfondírozott Livly, és figyelte, ahogy a fiú eltűnik.

 

Az idegességtől kialakult csomó kicsit oldódott a gyomrában, miután úgy látta, kapcsolata Edvinnel jó irányba változik. A fiú ugyan nem volt barátságos, de már annyira mogorva sem, mint korábban.

Livly nem ment vissza azonnal a házba. Szüksége volt egy kis egyedüllétre, hogy átgondolja a dolgait és feldolgozza a nyilvánvaló tényt: sorsának legfőbb támogatója, a kis szerencsehozó fülbevaló minden magyarázat nélkül faképnél hagyta.

Az sem érdekelte, hogy a mamusza egyre jobban szétfoszlik a lábán. Csupán az zavarta egy kissé, hogy a vékony talpú lábbeliben minden egyes kavicsot és buckát megérzett.

Amióta megérkezett a palotába és beköltözött, egyszer sem látogatta meg a hátsókertet. A látogatókkal sem tett itt sétát, hiszen szabadon körülnézhettek a tárlatvezetés után Livly nélkül.

Lassan bandukolt és rakta a lábait egymás után, közben ajkbiggyesztve sajnálta magát, amiért fogalma sincs, hol keresse az ékszert. Félt, hogy vele együtt a mázlisorozatnak is annyi.

Leült egy padra egy rózsalugasban, ami közvetlenül az északi szárny ablakaira nézett. A virágok még nem nyíltak, de a növényen már fellelhető volt pár bimbó. Nekidőlt a támlának és kifejezéstelenül bámult a semmibe.

Remélte, hogy pár pillanat erejéig kiürítheti a fejét. Már-már túlcsordult a pohár, hiszen amióta megkapta a fülbevalót, egyfolytában pörögtek körülötte az események, és lassan eljutott arra a pontra, hogy képtelen volt feldolgozni.

Percek teltek el úgy, hogy meg sem mozdult. Tényleg szüksége lett volna pár eseménytelen, magányos órára.

A különös zöld szín tűnt fel neki először. Valahogy nem illett a képbe, ezért lefejtette a szeméről az érdektelenség ködét és jobban megnézte magának, amit valamiért addig nem vett észre.

A palota falán indák, tüskés ágak futottak végig. Ez önmagában még nem is lett volna furcsa, de nem a földtől indultak, hanem az ablakokból nyúltak ki.

Livly a szemöldökét ráncolva hajolt előre, hátha akkor jobban látja. Szinte észrevétlenül emelkedett fel a padról és tett pár lépést a palota irányába. Le sem vette a szemét az ablakokról, s minél közelebb ért, annál több növénnyel futtatott falrészt fedezett fel. Csodálkozott, hogy eddig miért nem szúrta ki a szemét.

Élénken járt az agya, és egyre csak az újonnan tett felfedezését vizslatta. Néhol kisebb, nagyobb levelek dörgölőztek hozzá az üveghez, ami előtt nem volt függöny, s valahol az ablakkeret üresen tátongott és az ágak kókadva hajoltak ki a semmibe.

Hogyan lehetséges mindez? Mégis hogy kerülnek oda?

Livly hiába várt nyugalmat és némi szünetet, a bizarr jelenségek még mindig tudtak újat mutatni neki, és nem hagyták, hogy egy percre is lelankadjon. Azonban hiába állt ott földbegyökerezett lábbal, újfent nem talált magyarázatot.

Jerome azt mondta, az északi szárny felújítás alatt áll, ezért lezárták. Olyan régóta állnának a munkálatok, hogy közben átvette az uralmat a természet? Az lehetetlen.

Folyamatosan a megoldáson törte a fejét. Legalább ezt az egyet meg akarta fejteni, ha már a többit nem sikerült. Kellett volna valami rendszer a sok keszekusza gondolatban.

Livly hátat fordított a palotának, és a messze nyúló kertre szegezte a tekintetét. Vett egy mély levegőt, de ez nem hozta el számára a kellő nyugalmat. A tenyerébe temette az arcát.

Mi folyik körülöttem? tette fel a kérdést saját magának.

Azonban mielőtt teljesen belesüllyedt volna a kétségei mocsarába, kihúzta magát.

– Mindennek utánajárok – suttogta bele a levegőbe. – Szépen, sorjában.

Folytatás: november 21. kedd

Ha most kapcsolódtál be, az eddig megjelent fejezetek: VéletlenAjándékTáncUtazásOptimizmusMeghívásJeromeIgazságKétség, Vacsora, Szilánkok

A szöveg jogvédett. A szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül, sem részben, sem egészben nem közölhető máshol!

blogolj
Forrás: blogolj. eu
III./2. fejezet: Változás

2 thoughts on “III./2. fejezet: Változás

Hozzászólások kikapcsolva.