III./1. fejezet: Szilánkok

Harmadik rész

 

1.Szilánkok

Vadonatúj munkaruhában feszített a kapuház előtt, és közben a vendégeknek szánt üdvözlő mosolyt gyakorolta. Ez meglehetősen nevetségesnek hatott, és ezzel tisztában is volt, de így próbálta levezetni a benne dúló feszültséget.

Eljött hát az első igazi munkanapja.

Jerome azt kérte, legyen olyan közvetlen, mint vele, de ez nem volt ennyire egyszerű. A férfi akkor már nem számított idegennek, mint a csoport tagjai, akikre várt.

„Te akartad! Ne panaszkodj!” – mondogatta magának gondolatban.

A rá váró feladaton kívül más is járt a fejében. Arra számított, hogy Jerome felkeresi, hiszen előző este közelebb kerültek egymáshoz, mint a lány tervezte. Azonban nem jelent meg, és nem is üzent. Livly azon morfondírozott, hogy mi lehetett az a sürgős elintéznivaló, ami miatt a férfi percek alatt lefújta az estét. Azon is csodálkozott, hogy semmit sem hallott az esetről, pedig reggeli után csatlakozott a kávézgató takarítóbrigádhoz, akikről feltételezte, hogy tudnak valamit.

Senki sem hallott semmiféle kitört ablakról. Robbantásról és vandálokról meg pláne nem.

Furcsa volt az egész. De Livly mostanában mindig arra jutott, hogy ő talán vonzza a különös dolgokat. Arra vágyott, bár segítene valaki kibogozni a szálakat, mert minden csak megtörtént, de magyarázat semmire sem érkezett.

A vendégek csoportja már gyülekezett a kapu előtt.

Livly elhessegette cseppet sem normális gondolatait és igyekezett a valóságra koncentrálni.

A társaság elég vegyes volt. Ifjú tizenévesektől a negyveneseken át a nyugdíjasokig minden korosztály képviseltette magát. A fiatalok vidám hangzavarral vonultak be a palota kertjébe, az idősebbek pedig rosszalló pillantásokkal méregették őket.

Livly megigazította a szoknyáját, amíg még nem vette észre senki, majd összes fellelhető magabiztosságát felöltve, eléjük lépett.

A csoport elcsendesedett, amikor megpillantotta a lányt.

– Szép napot kívánok! Livly vagyok. Én fogom ma körbevezetni önöket.

Olyan régóta várta már, hogy kimondhassa e szavakat, hogy a bőre beleborsódzott és mosoly kúszott az arcára. Ebben a hangulatban máris könnyebb volt könnyednek és kedvesnek lenni.

Livly a csapat előtt haladt, és elsőként egy rövid sétát tettek a kert azon részein, amit érdemes volt megmutatni az idegeneknek. Itt még nem kellett túl sokat beszélnie, hagyta, hogy a vendégei élvezzék a napsütést és kedvükre bóklásszanak a kaviccsal leszórt utacskákon.

A nagylépcső előtt állította meg őket pár percre, és ott egy hosszabb monológgal elkezdte a tényleges vezetést. Még korábban felvázolta magának, hogy mivel kezdi majd, és párszor el is próbálta otthon, de ezúttal élesben kellett felmondania a leckét és bízott benne, hogy természetesnek hangzik.

Nem volt célja, hogy úgy hangozzon, mint egy hírolvasó.

Szerencsére egyelőre senki sem unatkozott annyira, hogy belebeszéljen, s ezzel összezavarja őt.

A hallban türelmesen megvárta, míg kiámuldozzák magukat az emberek, és csak azután haladt tovább velük a keleti szárnyba. Feldobta nekik a lehetőséget, hogy bármilyen esetben kérdezhetnek tőle, ha valami felkelti az érdeklődésüket, és ő a legjobb tudása szerint igyekszik válaszolni.

Anja adott neki egy jó tanácsot pár nappal azelőtt: ha belefut olyasmibe, amit esetleg nem tud, inkább vallja be, és ne kezdjen felesleges magyarázkodásba. Livly ezt észben tartotta, de azért bízott benne, hogy nem kell alkalmaznia a nap folyamán.

Már javában a szobákat, termeket járták, amikor Livly egyre jobban belemelegedett, és szinte egyfolytában járt a szája. Egy idő után szinte kizárta a külvilágot és lelkesen mesélt, mintha a saját élményeiről számolna be.

Igazán elemében volt. Úgy érezte, végre ott van, ahol lennie kell. Földöntúli boldogság töltötte el, és el sem tudta képzelni, hogy ennél létezik még felemelőbb a számára.

Nagy szerencséjére egy kulturált és érdeklődő társasággal hozta össze a sors első alkalommal, így pozitív érzésekkel köszönt el tőlük, miután visszakísérte őket a kapuházhoz, és meleg szívvel ajánlotta nekik az ajándékboltot.

 

Nagyot sóhajtva lépett be a háza ajtaján, és ledobta magát a kanapéra. Rendületlenül mosolygott, és bámult a semmibe. Újra lejátszotta magában az elmúlt órák pillanatait, és bízott benne, hogy nem okozott csalódást.

Alig volt otthon félórája, amikor kopogtattak. Szívesen maradt volna még egy kicsit egyedül, az álmaiba süllyedve, de ki kellett nyitnia az ajtót.

Jerome állt előtte, pezsgővel a kezében. A lányra kacsintott.

Livly örült a férfi felbukkanásának, bár amint megpillantotta, máris felszínre törtek a kérdései, amiket fel akart tenni. Azonban nem rohanhatta le őt azonnal.

Jerome besétált, letette az üveget az asztalra, majd a szekrényhez ment poharakért.

– Mit csinálsz? – kérdezte Livly.

– Megünnepeljük az első napodat.

Livly széttárta a karját.

– De hát még el sem mondtam, hogy milyen volt. Honnan tudod, hogy nem bőgtem le?

– Azért vagyok a főnököd, hogy tudjam. Jól csináltad. Pontosan azt tetted, amit kértem, és ennél nem is várok többet.

Jerome egy nagy pukkanással megszabadította az üveget a dugótól, s mindkét talpas pohárba öntött a pezsgőből. Livly közben közelebb lépett hozzá, s az asztalra támaszkodott.

– Neked milyen napod volt? Megoldódtak a gondjaid? – próbálkozott Livly, remélve, hogy a férfi ezúttal nem hárít.

– Minden a legnagyobb rendben – mondta, majd a lány felé tartotta az egyik poharat. – Édeset választottam. Ugye szereted?

Livly vonakodva vette el tőle.

– Nem vagyok nagy piás, úgyhogy nem tudom.

– Ez jó minőségű. Ízleni fog.

Koccintottak, majd letelepedtek a kanapéra, szorosan egymás mellé. Jerome a jobb kezével átkarolta Livly vállát. Lassan kortyolgatták a pezsgőt.

Livly nem tudta elviselni, hogy még mindig nem kapott normális választ a férfitól, ezért tovább puhatolódzott.

– Mi lett a vandálokkal? Feljelentést tettél ellenük?

Livly nem nézett Jerome-ra, hanem a szájához emelte a poharát, mintha mindez csak mellékes lenne. Azonban feltűnt neki a hosszú csend, amíg a férfi nem szólalt meg.

Jerome a lány felé fordult és a jobb könyökével a kanapéra támaszkodott. Mivel nyitott felé, így Livly is úgy mozdult, hogy pontosan egymással szemben legyenek.

– Ha ismerni akarod a titkaimat, akkor többet kell velem lenned.

A lány elképedt.

– Titok? Hiszen csak egy ártatlan kérdés volt. Ne haragudj, ha ezzel átléptem valami határt!

– Dehogyis. Én kérek elnézést. Csak… Na, mindegy, szóval elkaptuk a rongálókat és már rendőri kézen vannak. De neked ezzel nem kell foglalkoznod. Semmiség. Már túl vagyunk rajta.

– Nagyon idegesnek tűntél.

– Az is voltam. Rengeteg pénzembe kerül ez a hodály. Nem tesz boldoggá, ha valaki beleköp a levesembe.

– Érthető – bólogatott egyetértően Livly.

Felhörpintették a maradék italt, és Jerome visszament a konyhába az üvegért, hogy töltsön még.

– Egyébként tényleg azt szeretném, ha többet lennél velem.

Livly zavartan szürcsölte a pezsgőt, s miután semmit sem válaszolt, Jerome közvetlenül mellé ült le. Kivette a kezéből a poharat, és a kezei közé fogta a lány arcát.

– Gyere át velem a palotába!

Rövid csókot nyomott Livly szájára, majd a füléhez hajolt.

– Kérlek!

A lány füle tövét is megcsókolta, azután a nyakát. Livly halkan felnyögött, de ott motoszkált benne, hogy eszénél kell lennie. Valahogy el kell utasítania a kérést. Ha átmegy, azzal önként felajánlkozik neki.

De még nem akart. Nem azért volt ott.

– Nem mehetek – mondta.

– Miért? Ne tedd ezt velem!

– Várj még ezzel, Jerome! Kérlek szépen!

– Te is akarod. Tudom.

– Nekem ez nagyon korai.

– Ígérem, nem rohanlak le. Csak legyél velem!

Livly halkan felkacagott.

– Nem tudnád visszafogni magad. Férfiból vagy. Ha nincs az az affér az északi szárnyban, már tegnap megtörtént volna.

Most Jerome-on volt a nevetés sora.

– Igazad van. Nem bírnék magammal.

A derekára csúsztatta a kezét, majd átkarolta. Gyors mozdulatokkal felkapta és az ölébe húzta Livlyt.

– Ahogy most sem.

Megint egymásra tapadtak, és a lány minden korábbi ellenérvelése dacára, összefonódtak. Livly haja kibomlott a nagy csókcsatában, és eltakarta kettejük arcát a külvilág elől.

Hangos csörömpölés, és szanaszét szóródó üvegszilánkok váratlan veszélyforrása szakította meg köztük a pillanatot. Amilyen gyorsan csak tudtak, lebuktak a kanapé támlája mögé, hogy ne szabdalja össze őket.

Amikor véget ért, felegyenesedtek és megszemlélték a hirtelen kialakult káoszt. Livly a szája elé emelte a kezét és döbbenten nézte a rongálás eredményét. Szerencséjükre sérülés nélkül megúszták, mert távol voltak az ablaktól.

– Ne mozdulj onnan! – szólt rá Jerome. – Minden tele lehet szilánkkal, te pedig zokniban vagy. Máris szólok a takarítóknak.

Jerome elővette a telefonját és minden egyes munkaerőt a lány házába csődített. Velük együtt természetesen Dorát is. Egyből feltűnt Livlynek, hogy a lány milyen sokatmondóan néz rá. Ő volt Edvin bizalmasa, s bizonyára elég gyakran kibeszélték őt, mióta beköltözött a palota kertjébe.

A nagytakarítás közben Jerome ismét zabos lett, és tulajdonképpen búcsú nélkül faképnél hagyta Livlyt, aki ezúttal már végképp képtelen volt nem magára venni a dolgot. Ráadásul most az ő ablakát törték be, és nem tudhatta, hogy neki szánták a támadást, vagy a főnökének.

Eszébe jutott Edvin mogorva tekintete.

Ő is tehette, de miért tette volna? Olyan szörnyű bűnt azért nem követtem el.

Gondolkodott, és közben a padlót pásztázta. Semmi alkalmas eszközt nem talált a helyiségben, ami arra utalt volna, hogy bedobták az üveget. Követ vagy bármit. Mindemellett az ablak szabályos, apró darabokra robbant, ami újfent arra engedett következtetni, hogy ezt nem okozhatta egy szimpla kavics.

Valami már-már porrá zúzta az üveget.

Folytatás: november 17. péntek

Ha most kapcsolódtál be, az eddig megjelent fejezetek: VéletlenAjándékTáncUtazásOptimizmusMeghívásJeromeIgazságKétség, Vacsora

A szöveg jogvédett. A szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül, sem részben, sem egészben nem közölhető máshol!

blogolj
Forrás: blogolj. eu
III./1. fejezet: Szilánkok