II./1. fejezet: Utazás

Második rész

 

1.Utazás

Nem volt sok holmija, de megtöltött egy nagy bőröndöt. Az volt az egész élete, amit aznap becsomagolt.

A lakásból lassan eltűnt minden, ami a használat jeleit jelentette. Üresen állt a szekrény. A fogkeféje már nem a fürdőszobában várakozott. A konyhapultokat is tisztára súrolta az utolsó estéjén, hogy úgy hagyja maga mögött a helyet, amit néhány hónapig az otthonának nevezett.

Sosem nőtt úgy a szívéhez, mint az intézeti szobája, amin két másik lánnyal osztozott, de azért kicsordult egy kósza könnycsepp a jobb szeméből, amikor körülnézett, hogy mindent elpakolt-e.

Egy hete mondott fel az áruházban. Nem akarták, hogy letöltse a felmondási időt. Nem tartották annyira fontos munkaerőnek, hogy hiányzott volna nekik a munkája. Mindig csak a potya feladatokat bízták rá, amivel nem okozhatott kárt.

Való igaz, sosem volt valami gyakorlatias. Sutának érezte magát a kétkezi munkához, és a házimunka sem volt az erőssége, de megcsinálta, ha úgy hozta a szükség.

Őszintén bízott benne, hogy nem megy hiába a fővárosba, hiszen azon kívül nem várt rá semmi. Haszontalannak érezte magát. Nem értett az égvilágon semmihez, amivel az emberiség nyert volna valamit.

Mennie kellett, mert tudta, ha nem teszi meg, örökké utálni fogja magát.

Riara is tudta, hogy nem sok esélye van, de ezt a világért sem mondta volna a szemébe. Onnantól kezdve, hogy a lány megmutatta neki a szórólapot, biztatta őt. Azt akarta, hogy küzdjön, hiszen nem vigyázhatott rá élete végéig. Livly nem volt már az a gyermek, akit a szárnyai alá vett.

A lánynak már a belforali vasútállomáson hiányzott, pedig ott állt mellette és rendíthetetlenül szorongatta a kezét. A gyerekei is elkísérték. Livly nyakába csimpaszkodtak és összepuszilgatták az arcát. Livly szívét melegséggel töltötte el, ha végignézett rajtuk. Legalább egy pillanatig elképzelhette, milyen lenne, ha a saját családja búcsúztatná el, mielőtt útra kel szerencsét próbálni.

– Telefonálj, ha időd engedi! – mondta Riara reményteljes mosollyal.

Megsimogatta Livly arcát.

Néhány perccel ezután befutottak intézeti barátai is, hogy minden jót kívánjanak. Livly magához szorította legdrágább emlékei őrzőit, és igyekezett nyugodt maradni, mielőtt nyilvánosan elbőgi magát.

Amikor felszállt a vonatra, már nem volt visszaút. Szerencsére talált egy üres fülkét, ahol kényelmesen elhelyezkedhetett. Kibámult az ablakon, de nem a vasútállomást látta maga előtt. Elképzelte, hogy még mindig a lakásában ücsörög magányosan, de egyszerűen képtelen volt odaképzelni magát. Már nem tartozott oda. A jövőjéhez tartozott, az pedig őhozzá.

Néhány nappal ezelőtt felhívta a szórólapon található számot. Telefonon beszélt egy hölggyel, amikor eldöntötte, hogy jelentkezik az állásra. Időpontot adott neki, de nem ígért semmit. Azt kérte, jelenjen meg azon a címen, amit megadott, és elbírálás után pontos választ kap. Minden hivatalos iratot, bizonyítványt vigyen magával. Meghallgatják egy beszélgetés keretében, és ott fogja eldönteni, hogy Livly alkalmas-e.

Tudta, hogy ha nemet mondanak neki, akkor legyőzötten kulloghat haza szeretett városába, és újra a nulláról indulhat. De nem akarta évekig ostorozni magát, amiért nem próbálta meg. Riara is ezt várta tőle. Sőt, ő még azt is javasolta, hogy ha ez nem jön össze, maradjon még a fővárosban, és keressen tovább.

Livly kénytelen volt engedni a „kérésnek”, ami inkább parancs volt a nevelője részéről, ugyanis felajánlotta, hogy állja a lány háromhavi lakbérét. Livly erősködött, hogy ki tudja fizetni, mert van annyi spórolt pénze, Riara nem akarta meghallani. Szívén viselte volt gondozottja sorsát.

A vonat kigördült az állomásról, s Livly addig nézte a peronon ácsorgó kis „családját”, amíg csak látta őket. Miközben elhaladt a házak között, és közeledett a város határához, érezte, hogy most fog igazán felnőni. Új életet kezd, és nem lesz a közelben Riara, hogy beugorjon hozzá, amikor épp arra jár.

Pár órás út állt előtte, úgyhogy hozott magával könyvet, hogy valamivel elüsse az időt a fővárosig. Kis kézitáskájában lapult a város térképe, amin be volt jelölve a bérház, ahol az elkövetkező napokban lakni fog, és a cím, amit a hölgy a vonal másik felén, megadott neki. Nem a palotába kellett mennie, hisz az távolabb volt a belvárosi címtől, ahová irányították.

Azt várta legjobban, hogy végre láthassa a palotát. Elhatározta, hogy oda akkor is elmegy, ha nem kapja meg a hőn áhított állást. Sosem látta még élőben, csak könyvekben és a belforali múzeumban látott róla képeket. Izgatottan várta, hogy beléphessen Moreen élő történelmének szívébe. Minden országosan fontos eseménynek az volt a színhelye, ezért Livly életében legalább egyszer el akart menni oda.

Maga a palota az ország politikai életének már nem képezte szerves részét, hiszen Moreen immár harminc éve alkotmányos monarchiának, majd a dinasztia kihalása után köztársaságnak számított. Livly már ebbe született bele, úgyhogy legfeljebb csak olvashatott a valódi királyság intézményéről. A királyi pár régóta csak dísznek volt. Hírességek, akikről szívesen csevegett és pletykált a nép halálukig. Kicsit még utána is.

A zakatoló vonat zötykölődése lassan álomba ringatta, így Livly az út egy részét átaludta.

Amikor felkelt, már nem volt egyedül a fülkében. Egy kétgyermekes család telepedett le mellé. Nem emlékezett rá, hogy mikor szálltak fel, ezért kicsit megilletődött, de ez csak addig tartott, míg a vele szemben ülő szőke, fürtös hajú kislány rá nem mosolygott. Megmutatta a babáját, és Livly boldogan játszotta el, hogy mindez nagyon, de nagyon érdekli. A kislány anyja a kedvességért cserébe megkínálta sós aprósüteménnyel, amiért Livly igazán hálás volt, hiszen korgott már a gyomra.

Még ebéd előtt berobogtak a végállomásra. Livly először járt a fővárosban, Liantormban, és felvillanyozva tapadt rá az üvegre, hogy az épületeket bámulja a vonat ablakából. Sosem hitte volna, hogy le tudja őt nyűgözni egy nagyváros, de percről percre jobban beszippantotta az eddig ismeretlen zsongás, amit a hely árasztott magából.

Amikor megálltak, elbúcsúzott alkalmi ismerőseitől, és leszállt a szerelvényről. Már a peronon szembesült a ténnyel, hogy mekkora tömeg mozgolódik a vasútállomáson. Egy pillanatra felmerült benne, hogy a tiszteletére az egész ország odasereglett volna. Ezen jót mosolygott magában.

A sokaságon keresztülvágva, már-már szórakoztatta a gondolat, hogy egyesek városnak nevezik Belforalt. Liantormmal összehasonlítva csak egy kicsi falucskának tűnt.

Miután sikerült élve kijutnia az utazók tömegéből, félrehúzódott egy fal mellé, hogy előkeresse a térképet és megvizsgálja, hogy merre kell elindulnia. Nem volt túl messze gyalog sem a bérház, ahol szállást foglalt. Ennek örült, mert így nem kellett tovább utaznia.

Kisétált az állomás területéről, és egyenesen egy főutcára lépett. A túloldalon a belforalihoz hasonló összenőtt sorházak álltak, és csak kisebb utcák választották itt-ott szét őket. Livly jobbra indult el, mert a térkép szerint azt az irányt kellett megcéloznia. Csak egyszer-egyszer haladt el mellette autó, inkább a biciklisek uralták az utcákat.

Ez országszerte szokás volt Moreenben. Az autót csak a legtehetősebbek engedhették meg maguknak, mert az üzemanyag iszonyú drága volt. Persze ez nem szegte kedvét az egyszerű moreeni polgároknak. Kevesen törekedtek arra, hogy kényelmesebb életmódot alakítsanak ki maguknak. Az autók egyébként sem közlekedhettek a város legnagyobb részén, a keskeny utcák miatt. A szélesebb utakon külön sávot kaptak, így tulajdonképpen csak addig lehetett elmenni kocsival, ameddig a sáv tartott. Onnantól már vagy gyalog, vagy biciklivel folytathatta útját az illető. Így volt ez Belforalban is, szóval Livlyt egyáltalán nem lepte meg.

A belforalinál is kisebb lakást sikerült kivennie a város egyik olcsóbb környékén. Az egész tulajdonképpen egyetlen helyiség volt. Szoba, konyha egyben. A közös használatú fürdőszobán egy másik lakóval osztozott, aki szintén a második emeleten lakott.

Nem búslakodott emiatt. Izgatott várakozással töltötte el a másnap délelőtti találkozó.

Azt tervezte, jár egyet a városban, hogy kihasználja a szabadidőt és az ölébe hullott lehetőséget, hogy végre megismerje Moreen fővárosát.

A bőröndjét és a kistáskáját az ágyra dobta. Kinyitotta, és lazább öltözet után kutatott. A farmer, amiben utazott, már túl szűk volt és szorította. Lerúgta fekete tornacipőjét, hogy kicsit kényelmesebben érezze magát az út után.

A ruhák közé túrt, és kipakolta a holmijait. Az ujjával egy kis tárgyat tapintott ki, és megmarkolta. Lassan kezdett hozzászokni, hogy az a bizonyos ékszerdoboz minden pillanatot kisajátít. Már majdnem olyan volt, mint egy neveletlen háziállat, vagy egy rakoncátlan gyermek, aki folyton magára vonja a figyelmet.

Livly mindig dühös lett, amikor megpillantotta. Mindazok után, ami Belforalban történt, a lány gyomra megremegett, amint megállapodott a tekintete a dobozon. A harag mellett a félelem is közrejátszott a borús hangulatában.

Zavart volt és rémült.

A boldogságát, hogy végre a fővárosban lehet, beárnyékolta a tudat, hogy mindezt egy bizarr és ijesztő ékszernek köszönheti.

Felnyitotta a dobozt. Az ékköves fülbevaló gunyorosan megcsillant, mintha direkt hergelni akarná a lányt.

– Tessék, itt vagyok! – mondta Livly, mintha egy élő emberhez beszélne. – Remélem most elégedett vagy!

A fülbevaló ezúttal nem mozdult meg. Nem adott semmiféle életjelet, és Livly ettől még bosszúsabb lett.

– Basszus, ha akarsz tőlem valamit, akkor közöld velem! Ne célozgass! Fogalmam sincs, mit akarsz. Ráadásul megrémít, hogy úgy beszélek hozzád, mintha önálló akaratod lenne. Tisztára megbolondultam miattad!

A végén már szinte kiabált, majd egy mozdulattal a szoba másik végébe hajította haragosát.

Belforalban komolyan eljátszott a gondolattal, hogy kidobja az első kukába, de képtelen volt rá. Nem bírta rávenni magát. Valahogy azt érezte, hogy amint a szemetes fölé tartaná a kezét, az megállna a levegőben. A tettei nem tükrözték valódi szándékait. Az egész olyan furcsa volt. Mintha a tárgy valóban a saját céljai szerint irányította volna őt.

Az álom is tőle eredt. Livly ebben határozottan biztos volt. Az álom, amiben azt kérte tőle, hogy használja őt. A lány csakis így tudta értelmezni a különös jelenést. Az ékszer azt akarta, hogy hordja.

Livly elhatározta, semmiképp nem fog engedelmeskedni neki. Ha megteszi, az ékszer talán soha többé nem ereszti el.

Folytatás: október 24. kedd

Ha most kapcsolódtál be, az eddig megjelent fejezetek: Véletlen, Ajándék, Tánc

A szöveg jogvédett. A szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül, sem részben, sem egészben nem közölhető máshol!

blogolj
Forrás: blogolj. eu
II./1. fejezet: Utazás

2 thoughts on “II./1. fejezet: Utazás

Hozzászólások kikapcsolva.