Hogyan lesz valakiből író?

Ezt a kérdést valóban feltették, bár igaz, hogy nem nekem, csupán közvetetten jutott el hozzám egy ismerősömön keresztül, ezért úgy gondoltam, megragadom az alkalmat és a lehetőséget, hogy megpróbáljak válaszolni rá.

Megmondom őszintén, nem könnyű, mert arra sem tudok valódi választ adni, hogy én miért kezdtem el, és a felelethez a saját tapasztalataimból kell kiindulnom. Nem biztos, hogy mindenkinek szükséges az a lökés, ami nekem. Annyi különböző élet létezik, így nem feltétlenül a lelki válság az, ami elindít ezen az úton, bár elég gyakori.

Egy azonban biztos.

Olvasni kötelező! Ha nem olvasol, akkor írni sem fogsz. Minél több regényen rágtad át magad, annál jobban beléd ivódik a történetek iránti szeretet, bővül a szókincsed, ami a hétköznapokban sem hátrány, és megtanulod, hogyan épül fel egy regény. Persze nem szeretnék általánosítani, hiszen minden regény egyedülálló. Vannak hasonló művek, mert sokan néhány nagy sikerű könyv szerethetőségén felbuzdulva megpróbálkoznak ugyanazzal a témával, de mivel emberként sem vagyunk egyformák, a saját verziónkba új elemek is kerülnek.

Számtalan esetben előfordult, hogy egy-egy könyv sodrása, hangulata inspirált az irományaim elkezdéséhez vagy folytatásához. Sosem az volt a célom, hogy lemásoljam, sőt mindig valami újat akartam alkotni.

Valamit, ami még nincs.

A regényemnek nagyon sokáig nem volt címe. Érdekes módon más írásaimmal ellentétben Fabyen történetét képtelen voltam egy szóban összefoglalni. Nem mondom, előfordult, hogy beugrott egy ötlet, de szinte azonnal elvetettem, annyira bugyuta volt.

Végül jött a nagy felismerés. Megszámlálhatatlan! Ez az!

Ez mindent magába foglal, és mégsem árul el semmit előre. Pont ezt akartam.

Nem szokásom előre lelőni a poénokat, és most sem szeretném, mert meg akarom hagyni nektek. J

Egy korábbi bejegyzésben írtam arról, hogy manapság mennyire gyér a tizenévesek szókincse, de ezzel korántsem teljes a probléma. A helyesírással is nagy gondok vannak, és ha már itt tartunk, akkor kanyarodjunk vissza az eredeti témámhoz. Ha valaki szeretne író lenni, akkor az sem árt, ha odafigyel nyelvtanórán. Én nem mernék ordító hibákkal teletűzdelt kéziratot beküldeni egyetlen kiadóhoz sem, sőt még a családomnak sem mutatnám meg.

Ha valaki már kipróbálta magát, és belekezdett néhány írásba, akkor ne is hagyja abba! Gyakoroljon! Én is ezt a tanácsot kaptam, és nagyon hasznos volt. Nem számít mit ír, csak csinálja, mert csakis így fog fejlődni!

Tulajdonképpen, ha a kérdező konkrét, jól bevált receptre számított, azzal sajnos nem tudok szolgálni, de az kétségtelen, hogy aki íróvá válik, nem lesznek többé unalmas hétköznapjai. Nem lesznek üresjáratok, mert a történetek kitöltik a fennmaradó perceket. Ha valakiben elkezdődik a folyamat, szinte észrevétlenül alakul át hobbiból munkává, és elkötelezi magát mellette. Szívből csinálja. Fontos lesz számára, hogy része legyen a napjainak, a nehézségek ellenére is. Úgy gondolom, ezért nem hasonlít az írás más foglalkozásokhoz.

Azt hiszem, ezt hívják elhivatottságnak.

Meglehet, nem vagyunk egyformák, és mások ezt egy kicsit másként élik meg, de nekem az írás az életem szerves része, és nem is akarom, hogy ez megváltozzon.

Hogyan lesz valakiből író?