Élményeim a Könyvhéten

Sajnos csak egy napot tudtam kint tölteni a Könyvhéten.

Jó cukrászmódra korán keltem, hogy legyen időm elkészülni és elérni a vonatomat. Metrózással és kis sétával együtt fél kilencre már a Vörösmarty téren voltam, és letáboroztam az emlékmű lábánál. Végignéztem, ahogy megérkeznek a kiadók munkatársai és lassan éledezik a tér.

ga
Gabriella Eld

Kilenc óra körül csatlakozott hozzám Gabriella Eld, az Emlékek Jordan számára és a Remények Jordan számára írója, aki Főnix Könyvműhely standjánál árusított. Meg is vettem és aláírattam vele a fantasy sorozata első részét. Még rajzolt is nekem a könyvbe. 🙂

FB_IMG_1497149625093
Forrás: Holden Rose

 

 

Hosszabban időztem abban az „utcában” és a szomszéd standnál volt szerencsém megismerni Mentő Annát, a Lap lap után blog bloggerináját. Később megérkezett Holden Rose, akivel már ismerősként üdvözölhettük egymást, hála a nemrégiben tartott Író*Blogger*Olvasó- Egy helyen találkozónak.

lá

Nem sokkal utána Tomcsik Nóra is odaért, akivel aztán számtalan kört tettünk a standok között. Tulajdonképpen egész nap együtt bóklásztunk, nézelődtünk és beszélgettünk. Összefutottunk az Anya olvas blog, Dorkájával, az Ana blogja bloggerinájával és Nádasi-Ozsvár Andrea mesemondóval, aki a színpadon is felolvasott a mesekönyvéből.

Dél körül kicsit hízott kétszemélyes csapatunk. Szabó Borka, író, grafikus és Pászthy Dávid, író is növelte a létszámot.

Délután sötét felhők gyülekeztek a tér felett és lassan csepegni kezdett az eső, úgyhogy behúzódtunk egy gyorsétterembe, hogy ott megvárjuk a végét.

19104974_1539247869453603_229997332_o
Forrás: Nagy Dorka

Később velünk volt pár óra erejéig Demencze Ilona (Olvass hazait blog) és Nádasi Krisz a lányával.

Tomcsik Nóri négy körül indult el hazafelé, de én még részt vettem Naszvadi Judith dedikálásán az Ad Librum Kiadó standjánál. Rozbora András, paralimpikon szórakoztatott minket, aki szerepel Judith A mi múzsánk című riportkönyvében.

kö
Forrás: a szerző

 

Annak ellenére, hogy tulajdonképpen csak olvasóként mentem ki az eseményre, hosszú és fárasztó nap volt, mégis minden percét élveztem.

Könyvhét 😎 @norakrencz @tnori @ilonawhynot

A post shared by Krisz Nadasi Writes (@krisznadasi) on

blogolj
Forrás: blogolj. eu
Élményeim a Könyvhéten