Egy emlékezetes írótalálkozó

Őszintén, ha meghalljátok azt a szót, hogy „írótalálkozó”, mire gondoltok először? Milyen kép villan be elsőként?

Arra tippelek, hogy lelki szemeitek előtt egy rakás karót nyelt, kockás inges, olykor befelé forduló, visszafogott tojásfej jelenik meg. Elárulom, ez a kép távolabb nem is állhatna az igazságtól.

Bevallom, én sem tudtam, hogy mire számítsak, amikor elhatároztam, hogy elmegyek. Eddig csak az internet virtuális világában találkoztunk, beszéltünk, illetve valamelyest érzékeltük, hogy ott a messzi távolban, egy húsvér ember él, van, létezik.

A Fiatal Írók Társasága csoportból már többen is ismerték egymást személyesen, de nem hosszú ideje. A kapcsolatok nagy része a FIT indulása óta köttetett, és nem telt még el annyi idő, hogy szilárd alapokon nyugodjon.

Az ember kommunikációja a világhálón sokszor teljesen más képet ad a valós személyről, mert szabadabban fogalmaz, amíg csak egy kommentet kell megírnia. Könnyebben marad közömbös egy másik személy érzelmei iránt a monitor, vagy a telefon kijelzője előtt, mint amikor teljes életnagyságban ott áll (vagy ül) előtte. Egy valódi baráti kötelék kialakulásához szükség van a személyes találkozásra.

Nos, túl vagyunk az első nagyobb összejövetelen. Kb. húsz fiatal író gyűlt össze Budapest belvárosában, egy kávézóban. Voltak ott elsőkönyvesek, többször publikált, tapasztalt szerzők és szárnyaikat bontogató, lelkes „újoncok”, akik azért már sok éve írogatnak, csak még nem ért meg bennük az elhatározás a továbblépésre.

Szeretek ismerkedni, mégis egy kicsit remegett a gyomrom, amikor beléptem az ajtón. Amióta kijártam az iskolát, ritkán adatott meg nekem, hogy hosszabb időt töltsek egy fiatal társaságban. Barátokkal is inkább egyenként találkozom, szóval ez az esemény végre kiszakított az évek alatt kialakult komfortzónámból. Felrázott, felfrissített és gyakoroltatta velem, hogyan kell alkalmazkodni, beilleszkedni.

Néhány nap távlatából visszatekintve is azt mondhatom, hogy fergeteges volt. Első perctől az utolsóig élénken csevegett mindenki mindenkivel. Egy külső szemlélő számára összeszokott társaság látszatát kelthettük volna, ha egyáltalán felmerészkedik a kávézó emeletére, de a pincéren kívül senki sem közelített meg minket. Természetesen az alapot az írás-könyvkiadás témaköre adta, de az volt a legjobb, hogy nem merült ki ebben a beszélgetés.  Voltak pajzánul arcpirító, vicces, egy kissé elvont, elvetemült és abszurd pillanatok, s mindezt a hangos nevetés kötötte össze egy közös pontban, hogy egyetlen nagy egésszé, s közös, vidám emlékké álljon össze.

Délután háromra mentünk a kávézóba, s legközelebb már csak fél nyolckor néztem rá a telefonomra. Alig érzékeltem az idő múlását. Villámgyorsan eltelt, de még akkor sem szívesen mentem haza, amikor a társaság nagy része már nem volt velünk. Végül az utolsók között távoztam.

A tervek szerint többször is megismételjük, hogy még jobban összerázódjunk, de én már most úgy gondolom, hogy annak a bizonyos szilárd alapnak az első kövét sikeresen leraktuk.

Köszönöm az élményt a szervezőknek és csoport tagjainak! : )

Néhány résztvevő szerző saját véleményét a FIT oldalán olvashatjátok.

Egy emlékezetes írótalálkozó