Ábrándozás az élet megrontója (?)

Egy kezemen biztosan nem tudnám megszámolni, hányszor hallottam már.

Sokan szeretnek párhuzamot vonni az álmodozás és a boldogtalanság közt, de én nem feltétlenül osztom ezt a véleményt. Saját tapasztalatomon alapul, hogy őszintén hiszek a képzelet erejében. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem vagyok tisztában a kötelességeimmel, illetve senkit sem biztatok arra, hogy elhanyagolja a sajátját, csak rá szeretnék világítani, hogy semmi rossz nincs abban, ha valaki időnként elmerül a gondolataiban, és ilyenkor csakis önmagával foglalkozik.

Mennyivel él boldogabb életet az, aki sosem fantáziál, sosem ábrándozik? Valóban jó az embernek, ha kizárólag a valóságot akarja látni? Pedig önmagában a valóság is egy felfoghatatlan dolog, hisz elég, ha a világűrt vesszük alapul.

Itt van körülöttünk.

Egyetlen aprócska szeletét mindennap látjuk az égen, mégsem tudjuk teljes egészében felfogni a működését, és sosem leszünk képesek hatással lenni rá.

Ilyesformán az emberi elme is egy sajátos univerzum, és megvannak a maga titokzatosságai.

Én gyerekként is nagyon szerettem magamra maradni a gondolataimmal. Sokat játszottam egyedül, és talán ez a kulcsa annak, hogy megtanultam használni a fantáziámat.

Gyakran különös dolgokat találtam ki. Például tizenegy évesen megalkottam a saját valóságshow-mat, illetve sokak kedvenc házépítős és családteremtős számítógépes játékának kezdetleges verzióját. Mindezt egy használaton kívüli határidőnapló, ragasztó, olló és tömérdek divatújság felhasználásával. Hosszú lenne kifejteni a teljes történetet, de akit érdekel egy kislány agyszüleménye, annak szívesen elmesélem. J

A lényeg, hogy folyton járt valamin az agyam, és talán ez hiányzik a mai gyerekeknek is, akik szívesebben bújják a telefonjukat, minthogy szembe nézzenek azzal a rettenetes kihívással, amit egy könyv elolvasása jelent. Szomorú tény, hogy sok olyan lánnyal és fiúval találkoztam már, akik mindössze néhány évvel fiatalabbak nálam, és nem ismerik bizonyos szavak jelentését. Egyre inkább megállja a helyét a felnőtté válás elkerülhetetlen szlogenje, amin előtte mindenki csak a fejét csóválta: „Bezzeg az én időmben!”

Ne kövezzetek meg senkit azért, ha szeret olvasni vagy éppen könyvet írni! Egy külső szemlélőnek úgy tűnhet, az illető menekül az élet elől, de ez hatalmas tévedés.

Gazdagítja az életét!

Ábrándozás az élet megrontója (?)