I./3. fejezet: Tánc

3. Tánc

Zsebre vágott kézzel baktatott keresztül a városon. A pulóver kapucniját a fejére húzta, hogy senki se kételkedjen benne, egyedül akar maradni a gondolataival. A tornacipője orrára koncentrált, és magában többször is újra lejátszotta a reggeli történéseket.

Az egész csupán néhány perc volt, mégis több órára lekötötte a gondolatait.

Új életed kulcsa”

Ebben a mondatban sejtette a titok nyitját.

Az üzenet szerint a fülbevaló volt az a bizonyos kulcs, ami ellentmondást nem tűrően kényszerítette a lányt, hogy foglalkozzon a szórólappal. Livly ugyan nem hitte, hogy van esélye megkapni az állást a fővárosi palotában, de látott valami sorsszerű fordulatot az orra előtt lezajlott jelenségben.

Úgy döntött, beadja a jelentkezését, és lesz, ami lesz alapon, kivárja a választ.

Előtte azonban beszélnie kellett valakivel.

Érezte, hogy muszáj, s mégis félt, hogy bolondnak nézik. Nyilván nem is ok nélkül, hiszen ő is alig hitte el, amit látott.

Hosszú, magányos bandukolása lassan a végéhez közeledett. Egy szűk utcából kilépett a térre, ahol abban az órában csupán pár ember lézengett.

Eszébe jutott Chrest, aki említette, hogy még három napot töltenek Belforalban a barátaival. Nem bírta kiverni a fejéből azt az őrült ötletet, hogy valahogy megkeresse. Igyekezett lebeszélni magát róla, hiszen esélytelen volt, hogy a fiúnak bármi köze legyen az ékszerhez. Semmit sem tudott Livlyről, csupán a nevét, és kizárt, hogy húszpercnyi beszélgetés hatására ékszervásárlásra adta volna a fejét.

Az egésznek nem volt semmi értelme. Az erőteljes tépelődéstől megfájdult a feje, így a hangulata délutánra eléggé mínuszba süllyedt.

Hazafelé vette az irányt, pedig beleborzongott a gondolatba, hogy újra egy fedél alá kerül a bizarr ékszerrel. Minél közelebb ért a lakásba vezető lépcsőhöz, annál jobban remegett a gyomra.

Megfeszült idegekkel lépett a bejárati ajtóhoz, de nagyon nehezére esett lenyomni a kilincset. Ökölbe szorult kézzel hátat fordított neki, majd megmarkolta a korlátot.

– A fenébe! – mondta az üres lépcsőháznak. A falak visszaverték a hangját.

„Nem űzhet ki a lakásomból egy nyavalyás tárgy” próbálta győzködni magát, és elismételte néhányszor, hogy erőt gyűjtsön.

Végül óvatos, lassú mozdulatokkal kinyitotta az ajtót, és besétált az előszobába. A lakásban csend volt és nyugalom. Egyetlen bútor sem mozdult, és a dísztárgyak sem adtak semmiféle életjelet. Livly vett egy nagy levegőt, és pár eseménytelen perc után újra otthon érezte magát.

A konyha nyitott ajtaja előtt elhaladva a szeme sarkából megpillantotta az ékszerdobozt. Megtorpant. Összeszorította az ajkát.

Visszalépett, majd berobogott a helyiségbe. Felkapta a pultról a skatulyát, és behajította az egyik fiókba, amit alaposan bevágott. Egészen addig fel sem tűnt neki, hogy feszül a mellkasa, amíg fokozatosan fel nem engedett, és végre nyugodtan vette a levegőt. Hátat fordított a szekrénynek, majd megkönnyebbülve nekidőlt.

A tenyerébe temette az arcát, és megrázta a fejét.

– Esküszöm, nem vagyok normális – mondta, de csak a négy fal hallhatta a szavait.

A teste mellé ejtette a kezét, és felsóhajtott. Ellökte magát a pulttól, és kiment.

Aznap már nem tette be a lábát a konyhába.

 

Borzasztó éjszakája volt.

Egyfolytában forgolódott. Képtelen volt nyugodtan aludni. Időről időre kinyitotta a szemét, hogy meneküljön zaklatott álmai elől. Nagyon ritkán álmodott, de ha mégis megtörtént vele, akkor többnyire rosszat és mindig hasonlót.

Egy közös volt azokban az álmokban. Nem is fontos, hogy mi zajlott le bennük, mert a végén mindig a semmivel ért véget. A semmi vette körül. Színtelen, jellegtelen, és ködös semmi.

Mindig hallott a távolból egy hangot, amely szólt hozzá. Sokáig nem is értette, hogy mit mond, és nem is törődött vele, hiszen csak elvétve jelent meg éjszakánként.

Most azonban tisztán kivehetők voltak a szavak.

Livly mellkasa gyors ütemben emelkedett és süllyedt, miközben a sötét mennyezetre szegezte a tekintetét. A fejében dübörgött az utolsó emlék, amit az álom hagyott benne, miután felijedt.

Használd!

Ugyan mi értelme volt ennek? Mi értelme volt az elmúlt nap különös eseményeinek? Sehogyan sem jutott napirendre a dolgok alakulása felett, és a gyomra görcsbe rándult.

Egyszerű, hétköznapi emlékek felidézésével próbált segíteni magán. Úgy érezte, erre van szüksége ahhoz, hogy ne bolonduljon meg teljesen. Igyekezett kiválasztani közülük a legvidámabbat, legkellemesebbet, hogy minél felemelőbb hatással legyen rá.

Az intézetis barátai arcát, miközben rámosolyogtak. A közös kirándulásokat. Hangos nevetést, miközben ugratták egymást. Vidámságot vittek egymás életébe. Összekötötte őket a múlt nyomorúsága, és a legjobbat próbálták meg kihozni belőle. Livlyt mindig feldobta, amikor rájuk gondolt. Ha tehette volna, sosem költözik el Riara óvó szárnyai alól. Számára az intézet nem a rémálmok színtere volt, hanem menekülési lehetőség a rémálmok elől.

Egészen addig ugrált az emlékek között, míg széles mosoly költözött az arcára, és melegség járta át a szívét. Csakis erre vágyott. Ettől érezte újra hétköznapinak magát.

Lehunyta a szemét, hogy visszaaludjon. Néhány percen belül sikerült elszunnyadnia, míg fel nem riadt egy éles zajra.

Ezúttal felült az ágyon, és a konyha irányába kapta a fejét. A gyomra újra ökölnyi méretűre zsugorodott, és hányinger tört rá. Kikászálódott a takaró alól, és remegő kézzel ejtette vissza az ágyra. Halk léptekkel indult el, és minél közelebb ért, annál idegesebb volt.

Halvány fénycsóva tört át a sötét előszobán.

Livly kilépett a fal takarásából, és belesett a konyhába.

A fiók nyitva volt. Két apró fényes pont lebegett felette, és táncot jártak egymás körül, mint egy boldog szerelmespár.

A lány felvonta a szemöldökét, és tágra nyílt szemmel bámulta a keringőt. A két drágakő zöld és kék fénnyel világított, és néhány percen belül elárasztotta a konyhát. Livly fehér pizsamája is kékeszöld színben játszott.

A lány annyira elámult, hogy néhány percre elfelejtette még az idegességét is. Hangyányit közelebb mozdult a különös ékszerhez.

Ekkor a „tánc” abbamaradt. A kövek megálltak, és Livly megdermedt. Szinte megfagyott a levegő, mígnem a párocska gondolt egyet, és megiramodott Livly felé.

A lány, amint felfogta a helyzetet, kimenekült a konyhából, át a szobába, megkerülte az ágyat, de csak a helyiség sarkáig jutott. Ott zsákutcába ért, és kénytelen-kelletlen megfordult.

Az ékkövek pont szemmagasságban meredtek rá, majd kicsit lassabban közelítve a lány kezéhez, megállapodtak feltartott tenyerében.

Livly szeméből kigördült egy kósza könnycsepp.

– Bár tudnám, mit akarsz tőlem! – mondta halkan. – Áruld el! Kérlek! Legyen vége!

Abban a pillanatban megszédült. Kiejtette a kezéből a fülbevalót, és nekitántorodott a falnak. Megrázta a fejét, hogy összeszedje magát.

Egyetlen másodpercre beugrott korábbi álma egy mozzanata.

Az a bizonyos szó.

Használd!

Következő rész: október 20. péntek

Ha most kapcsolódtál be, az eddig megjelent fejezetek: 1. Véletlen, 2. Ajándék

A szöveg jogvédett. A szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül, sem részben, sem egészben nem közölhető máshol!

blogolj
Forrás: blogolj. eu
I./3. fejezet: Tánc
Tagged on:                             

2 thoughts on “I./3. fejezet: Tánc

Hozzászólások kikapcsolva.