A könyvek és én: Az élet játéka

Eleanor H. Porter regénye kötelező olvasmány volt nekünk harmadik osztályban.

Igen, jól látjátok! Egy kötelező olvasmányról szól második „A könyvek és én” posztom. Méghozzá azért, hogy lássátok: minden rosszban van jó is. Attól, hogy valami elvárt, még nem biztos, hogy negatív élményt nyújt.

Kicsik voltunk még, ezért a tanárnővel közösen kezdtük el olvasni magyarórán, s csak néhány fejezet után folytattuk önállóan. Keveseknek fűlött a foga hozzá, főleg a fiúk utálták a történetet, hiszen ez egy kislányról szólt. Semmi akció, semmi izgalom nem volt benne, ami egy fiút megmozgathat. Ráadásul a 19. század végén játszódik. Minden adott volt, hogy halálra unják magukat.

A főszereplő, a tizenegy éves Pollyanna elárvul. Először édesanyja, utána misszionárius édesapja is elhalálozik, s a kislány merev és mogorva nagynénjéhez – a még mindig hajadon – Polly nénihez kerül. A nő szigorú és rugalmatlan szabályok szerint éli mindennapjait, és egyáltalán nem örül a kislány társaságának. Neki ugyanis van egy rendkívül bosszantó tulajdonsága, ami gyökeres ellentétben áll a néni szemléletével. Árad belőle a derű és az optimizmus, s nem csak azért mert fiatal. Az édesapja tanította meg egy játékra, és úgy nevelte őt: nincs olyan, amiben ne lehetne észrevenni a szépet és a jót.

A kislány fenekestül felforgatja a helyi közösség életét, és nemcsak nagynénjét, de minden környezetében élőt megváltoztat maga körül.

Nagynénje gyakran megbünteti őt, amiért rendre megszegi a szabályokat, de Pollyanna minden kedvezőtlen körülmény ellenére képes mosolyogni. A rideg padlásszobát kapja meg tőle, ahol csupasz a padló, nincs szőnyeg, s függöny sincs az ablakon, de a kislány mégis örül, mert így bármikor gyönyörködhet az elé táruló kilátásban.

Ez a könyv egy gyermeket is leköthet, de elsősorban felnőtteknek szól. Én is magam mögött hagytam már a gyermekkort, és saját bőrömön tapasztalom, hogy kikerülve a nagybetűs életbe, mennyire nehéz bizakodónak, derűlátónak maradni. Annyi csip-csup problémán fenn tudunk akadni, hogy aztán elefántot csináljunk a bolhából. Gyakran fel sem merül, hogy megpróbáljuk egy másik oldalról szemlélni a helyzetünket.

Pollyanna megmutat nekünk egy különleges világot, amiről talán nem is gondolnánk, hogy létezik.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy erőltetett, vagy esetleg sablonos a történet, akkor téved. Az alapot az optimizmus adja, de a kislány lelkes és vidám természete sok olyan mozzanatot szül, ami bőven ad okot izgalomra, még akkor is, ha a fiú osztálytársaimat ez nem kötötte le.

Érdemes elolvasni. Bearanyozhat néhány szürke hétköznapot az életünkből. : )

A könyvek és én: Az élet játéka
Tagged on: