A Halottak Napja margójára

Van az pont, amin túl úgy érezzük, már minden mindegy.

Sokan pár apróság miatt is keseregnek, pedig az ő gondjuk eltörpül másoké mellett. Mégis rágódnak rajta, mert az az övék és mindenkinek a saját problémája a legnagyobb.

Elfelejtik észrevenni az örömteli pillanatokat, és valóban átélni, átérezni azokat, mert jobban szeretünk a rosszal foglalkozni. Az kényelmesebb.

Ebben a kérdésben, azt hiszem, egy ideje már sokkal tudatosabb vagyok.

Ha az emberrel történik valami, ami teljesen átformálja az gondolkodásmódját és őt magát is, onnantól új időszámítás jön számára. Az egy kerek számú kilométerkő, ami mellett emelt fejjel haladsz el, mert elérted.

Emelt fejjel, de nem biztos, hogy büszkén, hiszen ahhoz, hogy felépülhessen a jó, az alap tömérdek rosszból áll össze. Azzal kezdődik minden, és soha nem felejted el. Kezdhetsz új életet, de a tetteidben megbújnak a múlt fájdalmas tapasztalatai. Minden összefonódik, és a továbbiakban az leszel TE. Hozzáad valamit a személyiségedhez, amitől megváltozol.

Látnod kell az orrod előtt neonfénnyel villogó örömöt, hiszen minden szükséges érzékszervet birtokolsz, amivel észreveheted azt.

Állj meg egy pillanatra és vedd észre!

Éld meg, hogy az emlékeid részévé válhasson, és elűzhesse az őt beárnyékoló gondokat!

A Halottak Napja szerintem mindenkit elgondolkodtat. Ha egy kicsit is hiányzik nekünk az, akinek a sírjához koszorút vagy mécsest viszünk, nem rohanunk azonnal tovább. Inkább megállunk a síremlék felett, és magunkba szállunk. Felelevenítjük a közös emlékeket, és egy rövid pillanatra elmosolyodunk, aztán felmerül bennünk más is.

Az elmúlás. Az élet hossza. Hiábavaló-e mindaz, amit életünk során elérünk? Megéri küzdeni önmagunkért vagy másért? Vajon elég időnk van a megvalósítására?

Boldogok vagyunk? Jó helyen vagyunk?

Választ általában akkor és ott nem kapunk egy kérdésre sem. Talán idővel.

Visszatérünk a jól megszokott életünkhöz, és mindent ugyanúgy csinálunk, mint előtte. Csak egy nagy lecke után érzünk késztetést a változtatásra, és átértékeljük, hogy mi az igazán fontos számunkra, és rájövünk, hogy a boldogság nem összefüggő. Kicsi, apró örömökből áll össze, amit gondok, problémák szabdalnak darabokra, és csak az eltelt évek távlatából tűnik hosszúnak és egésznek. Minden nyomasztó tényező ellenére az adja az igazi boldogságot, ha az adott pillanatban értékelni tudjuk, amink van, és nem megyünk el mellette figyelmetlenül.

Újra csak azt tudom mondani: állj meg egy pillanatra, és vedd észre, hogy mi mindennek örülhetsz!

A Halottak Napja margójára
Tagged on: