A felhők felülről, avagy egy életre szóló élmény utóhatása

Az e heti bejegyzésem egy régebbihez kapcsolódik, ugyanis elgondolkodtatott egy élmény, és ezáltal arra jutottam, hogy időnként kifejezetten hasznos következtetéseket tudok levonni. : )

A Hegyek között, völgyek között című írásomban az ausztriai emlékeimről meséltem, illetve arról, hogy mire készülök/készültem a következő utazáson. Most, hogy már túl vagyok rajta és – igaz, hogy hosszú idő után – sikerült megemésztenem, már tudok tiszta fejjel írni róla.

Tudom, most egy kicsit eltérek a megszokott témáimtól, amik javarészt írással kapcsolatosak. Bár meglehet író – meg, persze cukrász – vagyok, de semmi sem lehetnék, ha nem volnék elsősorban ember. Az ember pedig azért különleges lény, mert gondolkodik, és vannak sajátos elméletei bizonyos dolgokról.

Nos, nekem is vannak, legyen ez akármilyen meglepő. : )

A mai írásomat ettől fogva egyfajta Krencz Nóra-féle motivációs beszédnek tekintem, mert tulajdonképpen olyasmire készülök. Tény, hogy amiről itt szó lesz, az elhangzott már más szájából is, csak kicsit másképp és más példával alátámasztva.

Az én példám egy nagyon meghatározó élményből ered. Öt évembe telt, hogy felkészüljek erre, és nem tudtam, hogy mire számítsak. Kizárólag a félelemre bírtam gondolni, nem láttam mögé a dolgoknak. Az évek során sokszor meghallgattam a családom tagjaitól, hogy „ejnye, nem mertél felmenni a felvonóval 3000 méter magasba, és miattad mi sem mehettünk fel!”

Ha egyvalamit sokszor hall az ember, bizony belevésődik az agyába, és akkor is eszébe jut, ha nem akarja. Én így szoktam hozzá a tényhez, hogy életemben egyszer, ha törik, ha szakad, muszáj lesz bevállalnom! Szóval, amikor eljött az ideje, én már úgy szálltam be a felvonóba, hogy most akkor is felmegyek! Megacéloztam a lelkem, és kihúztam magam.

21. skywalk
Forrás: a szerző

Aztán elkezdtünk emelkedni. Megmozdult a felvonó és a sógorom közben megjegyezte, hogy: „képzeld azt, hogy a pesti metróban vagy!” Én pedig így tettem, és kinéztem az ablakon (ez egy zárt felvonó).

Még alig indultunk el, de az a kis kabin rövid idő alatt elég nagy távolságot tett meg. Gyakorlatilag 5 perc alatt felértünk, de nekem ez fél órának tűnt. Kiszállás közben remegett a lábam, és szinte azonnal megkapaszkodtam az első korlátban, hogy egy biztos pontot találjak a szédítő magasságban.

Aztán megállt az idő!

Csak bámultam a szemem elé táruló tájat, és nem hittem el. Olyan valószínűtlen volt, hogy a felhők felett vagyok. Olyan közelinek tűntek az ég felé meredező hegycsúcsok, pedig tisztában voltam vele, hogy nagyon távol vannak. Időre volt szükségem, mire tovább tudtam haladni.

Amit éreztem, az hasonlatos volt a szerelemhez. Elakadó lélegzet, megdobbanó szív.

Nem akartam hazamenni.

21. clouds and me
Forrás: a szerző

Nem értettem, hogy mondhattam valaha is nemet erre az élményre?! Képes lettem volna megfosztani magam tőle, csak azért, mert féltem!

Lenyűgöző volt ott állni és látni azokat a hegyeket. Érzékeltette, hogy mennyire apró kis porszem az ember a természet hatalmához és hatalmasságához képest. Egy monumentális körképkiállításon vehettem részt, mert az kizárt, hogy valóban ott voltam.

Csodás volt, épp ezért mindenkit arra biztatok, hogy ne féljen megtenni, álljon bármi is előtte!

Ha belegondolok, hogy életem során mi mindentől féltem már, és amikor túl voltam rajta, mindig megbizonyosodtam afelől, hogy kár volt rettegni.

Nem vagyok biztos benne, hogy jó vagyok mások motiválásában, de az biztos, hogy ez szívből jött, és elhihetitek nekem, hogy őszinte volt!

A felhők felülről, avagy egy életre szóló élmény utóhatása